Volt egyszer egy kiállítóterem a Józsefvárosban… Nem a nosztalgia miatt érdemes felidézni az immár három évtizede kezdődött történetet, hanem azért, mert a Józsefvárosi Kiállítóterem üdítő színfoltot jelentett abban a szürkeségben, amelyet a hetvenes évek hivatalosan is támogatott művészete jelentett. Magányos sziget volt a galéria, olyan sziget azonban, amelyre igen sok olyan művész, műbarát szeretett volna eljutni, akik sem a művészetpolitikával, sem azzal az igénytelen tárgyi világgal nem voltak kibékülve, melynek csúcsteljesítményeit a nyugatról koppintott, ergo a mintapéldányoknál eleve sokkal igénytelenebb modellek jelentették. A XX. századi konstruktív művészeti hagyományaira, Kassák Lajos és köre eredményeire építve hozta létre néhány művész előbb azt a laza baráti kört, amely közös mappákat készített, kiállításokat szervezett, majd 1974-ben megszervezte a Pesti Műhelyt, amely a szerigráfia legjelentősebb hazai műhelye lett, s az 1976-ban megnyílt Józsefvárosi Kiállítóterem szellemi hátterét jelentette. A Fajó János vezette új galéria nevében egyetlen kerülethez kötődött, működése azonban a környezetkultúra teljes körét átfogta. Művészi értékű autonóm grafikák, plakátok bemutatása mellett rendeztek itt „zacskókiállítást”, láthattunk utcabútorokat, de 1977-ben itt került először közönség elé Rubik Ernő bűvös kockája is. Rég volt, igaz se volt? Majd húsz éve már, hogy a kiállítóterem bezárt, a bejárat sem ott van, ahol annak idején. A környezetkultúra állapota tovább romlott. Jó lenne hinni, hogy az Arte Galéria által szervezett aukció nemcsak a múltat idézi meg, de elgondolkodtat néhány embert a magyarországi vizuális kultúra jövőjéről is.
Grafikák kalapács alatt a Józsefvárosiban
Aukciót rendeznek holnap délelőtt 11 órai kezdettel plakátokból, grafikai mappákból. A helyszín ezúttal nem semleges árverési csarnok, hanem az egykori Józsefvárosi Galéria, amelyben a most árverésre került művek jó része közönség elé került.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!