Átszervezés paternalista pénzosztással

Kampány és kultúra. A kettő nem kimondottan közeledett egymáshoz az utóbbi néhány hónapban, a politikai küzdőtérről kiszorult a magyar kultúrafinanszírozás ügye. A szakma viszont figyel, s azt látja: pult alatti kézi vezérléssel tovább zajlik a kulturális élet paternalista átszervezése.

Szakmaiság? Ugyan. Összeférhetetlenséget szül – nagyjából ezzel a hozzáállással (is) magyarázhatja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) vezére, Harsányi László a nevéhez kötődő folyamatot, amelyben nagyjából a teljes magyar kulturális életet sikerült magára haragítania. Az NKA átalakítása folyamatban, hírértéke jelenleg zuhant, az érdekvédő szervezetek is elcsitultak, másra figyelnek, vagy ha tiltakozni merészelnek, hangjuk nem hallatszik fel a döntéshozókhoz. (Lásd a folyóiratok esete. Mint arról márciusban hírt adtunk, számos irodalmi-művészeti folyóiratot – az összes pályázó közel ötven százalékát kitevő –, harminckét lapot súlyos pénzügyi válságba sodort az NKA szépirodalmi szakkollégiumának döntése a 2006. évi támogatások megvonásáról.)
A döntéshozók pedig már csak olyanok: a szakma méltó képviselői helyett inkább a cimborákra figyelnek. Halász János, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke fogalmazta meg találóan: az összeférhetetlenségnél sokkal veszélyesebb a haverok ügye, azaz, ha a miniszter vagy az NKA-elnök az adott területhez leginkább értő szakember helyett az ismeretségi köréből választ. Emlékezetes: Harsányi László 2005 derekán az alap kollégiumi szerkezetének megváltoztatására készült, széles körű szakmai egyeztetés vagy előkészület nélkül. Lapunkban megszólaltak a különféle kulturális területek elismert képviselői, a nagy intézmények vezetői, akik egyöntetűen leszögezték: a tervezett átalakítás, a kollégiumok (szakterületek) összevonása a magyarországi kulturális élet teljes ellehetetlenülését eredményezheti. Harsányi László vonakodva bár, de elállt a kollégiumi szerkezet átalakításától, amit a kultúrkormányzat a kampányhajrával magyarázott, azzal, hogy – és ebben igazat kell nekik adnunk – az utolsó kormányzati évben nem ildomos súlyos reformokat végrehajtani. Egy azonban világossá vált: még ha a zaj el is csitult, a reformok ott vannak a fiókban, s ha eljön az idő (ha az Országos Választási Bizottság kihirdeti az eredményeket), ki lehet húzni őket, fel lehet tűrni az ingujjat, és neki lehet veselkedni annak, amitől annyi szervezet retteg. És látszik az is, hogy bár az átfogó reform nincs napirenden, itt-ott mégiscsak alakul egy-egy új kollégium – többen aláhúzzák: a hagyományos, nagy szakmai kollégiumok rovására. Halász János szerint valójában pénzelvonás folyik a hagyományos szakmai területekről az úgynevezett ideiglenesen felállított kollégiumok felé. Azt nyilatkozzák, nem alakítják át a bevált kollégiumi struktúrát, s tulajdonképpen csökkentik a kereteket. Közben az alapprogramot viszszaalakították alappá (2006 elejétől), hangoztatva, hogy a polgári kormányzat kiszolgáltatottá tette a szervezetet, amely ebben a függőségi viszonyban nem volt képes felelősségteljesen működni.
– Álságos és hazug volt a koalíciós pártok politikusainak viselkedése az ügyben – véli Halász János –, azt mondták, az intézményt azért kell alappá visszaalakítani, hogy ne lehessen elvonni tőle a pénzeket, ám éppen ebben az időben, s nem a polgári kormány alatt történtek zárolások az NKA-nál. Így maguktól kellett megvédeni saját magukat.
Hozzáteszi: leginkább az a szomorú, hogy a pályázati pénzek elosztása felett diszponálnak, és a szervezetek egy részét újra a paternalizmus irányába tolják, ez a káros függőségi viszony érzékelhető némely szervezet véleménynyilvánításában is. Akad persze olyan is – hangsúlyozza Halász –, aki azért nem mert megszólalni, mert félt, hogy nem kapja meg még a korábban ígért összeget sem.
A logójával együtt kifakuló NKA háza táján most nagy a csend. Ilyenkor nyugodtan lehet dolgozni, újabb kollégiumok létesítésén, régebbiek összevonásán törni a fejet. Néha olybá tűnik, az alap vezetését (beleértve Bozóki kultuszminisztert is) csak zavarják a kulturális élet érdekvédői, ideális esetben (nélkülük) ugyanis háttérzaj nélkül lehetne a magyar kultúrát rövid pórázon tartani. És ugye (hányszor hallottunk hasonlót a kampány alatt), vádold meg ellenséged azzal, amire készülsz: cinikus mosollyal nyilatkozták: mekkora érdem, hogy a polgári kormány alatti 50 százalékos miniszteri keretet 25-re csökkentették, Halász szerint azonban összességében sokkal több pénzt osztott el miniszteri keretként Bozóki András, mint elődei – ráadásul a polgári kormány idején ebből a keretből jutott a nagy nemzeti intézményeknek is. S mit látunk? 25 százalékra módosították a miniszteri keretet, de a nagy nemzeti intézmények támogatását kivették a keretből, s áttolták azt a szakmai kollégiumokra.
Az alapprogram alappá változtatásáról szóló törvény megszületett, feles törvény lévén, erővel átvitték (a Fidesz nem szavazta meg). Mint azt Halász mondja, számos elemével most sem értenek egyet, úgy vélik, a parlamentnek be kell avatkoznia – törvénykezési oldalról – a kialakult helyzetbe. Nincsenek ugyanis továbbra sem garanciák arra, hogy az alapként való működés során az ideiglenes, különböző szakmai kollégiumok felállításával ne verjék szét a bevált hagyományos struktúrát. „Az ideiglenes kollégiumocskák felállításával, ilyen-olyan barátok kuratóriumi taggá választásával átírják az NKA működését. Nem látom biztosítottnak a hagyományos struktúra működését, ezt a törvénynek garantálnia kellene, nemcsak a függetlenségét a minisztériumtól” – mondja a kulturális bizottság alelnöke, aki az összeférhetetlenség kérdésében megoldási lehetőségnek látja az időbeli kuratóriumi tagság átgondolását: nem biztos, hogy négy évig kell kuratóriumi tagnak lenni, ha valaki adott esetben csak egy évig az, akkor az ő szervezete nem lesz hátrányos helyzetben négy éven keresztül. Halász elképzelhetőnek tartaná, hogy egyéves rotációban működjön az NKA döntéshozása, valós szakmai részvétellel, már bizonyított, kipróbált szakemberekkel.
A magyar kultúrafinanszírozás ügye megoldatlan. Szervezetek, szövetségek, egyesületek, intézmények jutottak adósságcsapdába, rendezvényeiket, kiadványaikat a megszűnés fenyegeti.
– Ami az elmúlt években történt az NKA-nál, az röviden szólva a kulturális élet megcsúfolása – véli Halász János, és nem téved nagyot. Kérdés, hogy a megcsúfolt kulturális élet képviselői meddig tűrik a hatalom cinizmusát.