Az összefogásért rendeztek majálist

Az összefogást hirdetve második alkalommal rendezték meg a hét végén a KincsM – Művelődési házak majálisát, hogy felhívják a figyelmet a művelődési intézmények értékteremtő, hagyományőrző szerepére. Budapesten 2004-ben például tizenötmillió látogatója volt a művelődési házaknak, messze több, mint az összes más kulturális intézményhálózatnak. A bemutatkozott intézmények között volt a XX. kerületiek központja, a Csili is, ahol naponta húsz-huszonöt program zajlik. A művelődési intézmények jelenlegi helyzetéről, szerepéről, valamint a támogatásokról kérdeztük Várhalmi Andrást, az erzsébeti Csili Művelődési Központ igazgatóját.

Várhalmi András 1990 óta igazgatója a központnak. Megélte a rendszerváltozás utáni nehéz időszakot is, amikor komoly gazdasági, pénzügyi válságba kerültek a művelődési intézmények. Az intézményhálózat megkérdőjeleződött a politikusok részéről, egyfajta szocialista csökevénynek tekintették. Az adott kor kihívásaira, problémáira végül felelni tudó intézmények új helyzetbe kerültek. A konszolidáció a ’90-es évek második felére tehető, addig sokszor úgy érezték, a legfontosabb feladat, hogy átmentsék a helyet a nehéz időkben. A jelenlegi támogatások azóta nagyjából stabilizálódtak, a költségvetés negyven, illetve hatvan százaléka között ingadoztak az elmúlt tizenhét évben – számolt be az igazgató.
Önkormányzati költségvetési intézményekről van szó a legtöbb ház esetében, a művelődési házakra szánható összeg egyrészt áll az állami és önkormányzati támogatásból, másrészt az intézmények saját bevételéből tevődik össze. A Csili esetében körülbelül ötven százaléka a költségvetésnek a támogatás, a másik fele a tanfolyamok, tevékenységek terembérleteiből és az általuk szervezett tevékenységekből folyik be. Az erzsébeti ház elsősorban felnőttoktatással, iskolán kívüli oktatással foglalkozik; a támogatással természetesen sohasem elégedettek, hiszen nagyon sok olyat szeretnének nyújtani a helyi polgároknak, amit nem tudnának megfizetni reális áron, mert sokkal többe kerülne – például egy-egy koncert vagy egy valódi értéket hordozó kulturális program. A támogatás a bérekre és a járulékokra elegendő, tehát a tevékenységekből kell fenntartani a házat, a nyereséget hozó rendezvényeknek pedig el kell tartaniuk a ráfizetéses programokat. A háznak többek között fenn kell tartania egy közel negyvenezer kötetes könyvtárat is, ezenkívül művészeti csoportok, klubok is működnek az épületben.
Arra a kérdésre, hogy a most megrendezett majálison kívül kapcsolatban állnak-e egymással a különböző művelődési intézmények, nemleges volt a válasz. Ennek oka, hogy fenntartóik, működtetőik az önkormányzatok. Ezek a házak a helyi társadalomban gyökereznek, a Művelődési házak majálisa többek között arra szolgál, hogy a települések művelődési intézményei összefogjanak és hirdetni tudják szerepüket, mivel sokkal nagyon teret kapnak a médiában az egyéb művészeti intézmények: múzeumok, színházak, koncerttermek. A művelődési házak saját területükön fontosak, és elismert tevékenységet végeznek, őrzik a hely szellemét, bennük gyökerezik elsősorban a település lokálpatriotizmusa is; önállóan működnek, de mint intézményrendszer, megítélésük nem a legpozitívabb.
A majális szervezői tehát öszszefogással szeretnék elérni, hogy a figyelmet egy kicsit ráirányítsák erre a mostohagyerekre; a budapesti és Pest megyei házak csaknem ötvenen fogtak össze, hogy tető alá hozzák ezt a fesztivált, amely tavaly még csak egynapos volt, de ez évre a résztvevők száma is majdnem a duplájára emelkedett. Azt szeretnék elérni, hogy a művelődési intézetek közti összefogás bővüljön és erősödjön, mert csak így javulhat a helyzetük.