Blue szomorkás irományai

Nedbál Miklós
2006. 06. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedden a Magyar Kultúra Alapítvány Budavár Termében rendezték Perjéssy-Horváth Barnabás Blue irományai című kötete, pontosabban az általa „szerkesztett” kötet bemutatóját. A Blue irományai ugyanis a szerző első regénye, a Debreceni Református Kollégium diákjainak életébe belepillantó Kollégium blues című mű elbeszélőjének munkáit foglalja magában.
Mint a közreadó Perjéssy-Horváth kulcsként az olvasókkal közli: „A regényhősök szemérmesek, elrejtőznek a könyvek lapjain, nem akarják a világ elé tárni lelkükben gyökerező írásaikat.” Ezért Blue inkább őrá bízta régi, kollégiumi évei alatt készült irományainak kiadását. A Blue irományai akár felfogható a Kollégium blues szemelvénygyűjteményeként is, amelyben e bizonyos Blue kollégiumi, illetve egyetemi évei alatt írt alkotásai szerepelnek, s amelyekre a regényben is sok utalás található.
A keddi könyvbemutatón Korsós Bálint, a Pápai Református Gimnázium igazgatója megjegyezte, az alkotások többsége méla blue-s, amely a közreadóra is jellemző. „A kötetben egy dossziényi diákkori írás található, amelyben sokan magunkra ismerhetünk” – mondta Korsós Bálint.
A bemutatón a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent kötetből részleteket olvasott fel Erdei József. A könyvet Antal Pál Munkácsy-díjas képzőművész illusztrálta, a címlapot pedig a szintén Munkácsy-díjas Stefanovits Péter tervezte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.