Csillaghullások évadját éljük, egymás után távoznak e világból kiemelkedő alkotók. Különösen fájdalmas, ha aktív korú írótársunkat szólítja magához a teremtő. Bratka László költő, író, műfordító, aki tegnap, ötvenhét esztendős korában hunyt el, kortársam. Esszétanulmányban köszöntöttem 1981-ben, a Verseim idegen tájban című, robusztusan erőteljes első verskötetének megjelenésekor. Hömpölygő szabadverseinek őszinte föltárulkozása különlegesen eredeti alkotó ígéretét hordozta, aki a maga fanyar, groteszk módján visszatérést valósított meg a költészet hagyományos, élménykiéneklő szerepéhez is. Az egyszerre konzervatív és műfajmegújító első kötet egy csapásra olyan alkotóvá avatta őt, aki a megkésettek, a háttérbe szorítottak hirtelen megszólalásának kora nyolcvanas éveiben is különleges figyelmet érdemel. Aki hitt Bratka László érdesen fanyar, kivételes tehetségében, nem csalatkozott. Elvárásait igazolták a meghökkenést és elismerést kiváltó verskötetek, a Sarkcsillagig érő ajtófélfa tövében, a Hétpecsétes város levéltáraiban. Senkivel össze nem hasonlítható nyelvezete és érzékenysége a magyar irodalom klasszikusaihoz méltó műfordítóvá tették őt. Neki köszönhetjük, hogy Oszip Mandelstam, Mihail Zoscsenko, Vladimir Nabokov, Valerij Popov, Konsztantyin Vaginov, Viktor Jerofejev, Viktor Pelevin verseit és prózaepikai munkáit az eredetivel egyenrangú magyar fordításban olvashatjuk. Laci, hihetetlen, hogy elmentél. Emlékezni fogunk rád, amíg él magyar olvasó magyar földön.
origo.hu
Orbán Viktor: Három év alatt közel 40 százalékos minimálbér-emelés
