Az abszurd létezés prózaköltője

Nehéz alig egy esztendővel Hernádi Gyula halála után is szavakba önteni, mit jelentett ő a magyar irodalom és a filmművészet számára. Az abszurd létezés zseniális prózaköltője volt? Vagy az intellektuális fegyelemmel zabolázott, barokkos versek alkotója? Pengeéles, groteszk filozófiai bukfencek és paradoxonok drámaírója? Fiatalabb írótársak önzetlen felfedezője? Az igaz barát? Mindegyik jellemzés igaz, de együtt sem tudják felidézni azt az alkotói magatartást s azt a szeretetre méltó embert, aki egy esztendővel ezelőtt, július 20-án távozott felsőbb dimenziókba, s akit tavalyi, augusztus 23-i, hetvenkilencedik születésnapján kísértünk utolsó földi útjára. Hernádi fényes csóvájú üstökösként robbant be irodalmunkba 1959-ben, A péntek lépcsőin című kisregénnyel, amelyben kimondja: aki az erkölcs parancsai ellen vét, saját maga rója ki a büntetést nemcsak önmagára, hanem vétlen szeretteire is. Ez a bibliai erkölcsökön alapuló, az egész életműre jellemző egzisztencialista gondolatvilág Hernádit az újjáéledő, árnyaltan dogmatikus hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években is közellenséggé tette. Akár a híres, húsz évre fióklétre ítélt ávósregénye, amely 1981-ben jelenhetett csak meg Kiáltás és kiáltás címmel. E művében kimondja, hogy a nácizmus és a kommunizmus egyforma veszélyt jelent az emberiségre. Nemcsak a gondolatvilága, hanem nyelvi sziporkái, regényeinek és drámáinak bonyolult szerkezete miatt is megbélyegezték. Ráadásul, amikor a hatalom és a szakma a hetvenes évek közepétől egyik pillanatról a másikra elfogadta a posztmodernizmust, Hernádi, az örök fenegyerek csak azért is a lenézett tömegműfajok felé fordult, és elkezdett sci-fi példázatokat, filozofikus kalandregényeket, harsányan nevettető fekete komédiákat írni. A hatalom azzal is büntette, hogy a verseskönyvei csak a rendszerváltozás után jelenhettek meg. A színvonalában és mennyiségében is imponáló életmű szerves részét képezik a főként Jancsó Miklóssal, illetve Grunwalsky Ferenccel, Kézdi-Kovács Zsolttal, Mészáros Mártával közösen készített filmek.
Hernádi Gyula ma lenne nyolcvanéves. Az ember, a jó barát, a sármőr nagyon hiányzik, és mindig is hiányozni fog. Ám a gyászunkat enyhíti a tudat, hogy értékes, maradandó, megkerülhetetlen örökséget hagyott maga után.