Saint-Saëns főművének az Ady által is megénekelt Sámson és Delila-történet a szüzséje. A francia zeneszerző bibliai tárgyú operáját hangszerelésében nem véletlenül hasonlítják Wagner zenedrámáihoz, hiszen itt is nagy szerepet játszik a zenekar, a lélekbe markoló dallamokat a különféle hangszercsoportok jelenítik meg. A Sámson és Delilát 1877-ben Weimarban mutatták be, s azóta is nagy kihívást jelent az operaházaknak, énekeseknek, hiszen a partitúra rendkívüli hangi követelményeket támaszt. 1990-es legendás előadása a címszereplő José Carreras nevéhez fűződik a Covent Gardenben.
A Magyarországon igencsak ritkán játszott remekművet 31-én este hét órakor a Zsidó Nyári Fesztiválon hallhatjuk koncertszerű előadásban. Az opera francia nyelven hangzik el a MÁV Szimfonikusok játékában, Győriványi-Ráth György vezényletével a Dohány utcai zsinagógában. A filiszteus elnyomók ellen lázadó, Herkules-erejű Sámson szólamát Bándi János énekli, míg az őt lépre csaló, szépséges filiszteus lány, Delila szerepét pedig Wiedemann Bernadett. Dragon főpapját meg – aki Delilát Sámson ellen felbújtja – Anatolij Fokanov alakítja. További szereplő: Bretz Gábor, Szüle Tamás és Kiss Péter. Közreműködik a Honvéd Férfikar és a Nemzeti Énekkar.
Nemhiába fosztják meg hajával együtt erejétől Sámsont, a megalázott férfi imája megfogan: visszakapja erejét, és kidönti a templom boltozatának tartóoszlopait, s az összeomló épület maga alá temeti a kétes diadalukat ünneplő filiszteusokat…
Sámson és Delila
2006. 08. 27. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!