Legelőször az olasz irodalom – többek között Dante Alighieri életművének – szeretetében, az Ó- és az Újszövetség tanulmányozásában mutatkozott meg Vailati vonzódása a művészetek és a szellemi élet iránt. Aztán valaki fölfedezte, hogy az alkotó igazi őstehetség, akinek műveiben különleges erővel ötvöződnek a hagyományos és a formabontó, a figuratív és a nonfiguratív elemek. Firenzei restaurátoriskolában szerzett oklevelet; önálló kiállítással viszonylag későn, harminckét esztendős korában mutatkozott be Castellamare di Stabatiban. A festő, Flavio Vailati és az író, Cranco cajani barátsága 1959-ben keletkezett, és mindmáig töretlen. Kapcsolatuk egyik fő motívuma, hogy Vailati úgynevezett irodalmi festő, többek között Franco Cajani költeményeinek élményéből táplálkozik a művészete. Cajani kiváltképpen fontosnak tartja, hogy Vailati életművében ötvöződik az irónia és a részvét. A két kakas egy tyúkólban című munkájában élethíven mutatja meg a cremonai parasztok mindennapi életét. A munkában megfáradt, elgyötört emberek arcán egyszerre tükröződik a hétköznapi szenvedések groteszk és magasztos oldala. Ez a kettősség jelen van a jeles képzőművész szakrális alkotásaiban is.
Az Emmausz vacsorája című triptichonban kifejező realizmussal, de groteszkké stilizáltan ábrázolja az evangélium jeleneteit, anélkül, hogy ezzel megsértené a hétköznapi ember hitvallását. Magasztos és valósághű a Mária fájdalma című kép, amelyben a művész a Szentíráshoz híven ábrázolja a szenvedéstörténetet. Műveinek központi témája az ember, aki makacsul keresi a helyét a világban; alakjai a földön járnak, de mégis az ég felé törekszenek. Franco Cajani szerint a Vailati-életmű vezérmotívuma a megvalósíthatatlan utópiára való törekvés, amelyről az ember élete végéig képtelen lemondani.
origo.hu
Miért ennyire agresszív és nárcisztikus Magyar Péter?
