Meddig futja még a büdzséből?

Gondoktól fő a feje a színházi vezetőknek is. Idei büdzséjüket még az infláció mértékében sem növelte az állam a tavalyihoz képest. Ráadásul ezentúl őket is sújtja a kényszervállalkozások megszüntetése miatt közalkalmazotti státusba vétellel járó bérek s a munkáltatóra háruló adó és járulékok fedezése. Ugyanakkor a gyenge érdekképviseletre hivatkozva több teátrum igazgatója is bejelentette: kilép a Magyar Színházi Társaságból. Színidirektorokat kérdeztünk az adott helyzetről.

Növekedő infláció, gáz-, áram- és egyéb díjtételek emelkedése ellenére egy fillérrel sem emelte az állami fenntartó a színházak költségvetését. Ebből kell kigazdálkodniuk a nyáron megszüntetett kényszervállalkozások (amire évekkel ezelőtt kényszerítették őket, akárcsak az újságírókat és az ügyeleti rendszerben dolgozó orvosokat) helyébe lépő közalkalmazotti bérek, illetve az úgynevezett ekhós rendszer járulékait, adóit is. A helyzet megoldásáról kérdeztünk néhány színigazgatót.
Az Új Színház gazdasági igazgatónője, Kovács Györgyi elmondta: az eddigi vállalkozói szerződésekkel szemben arra törekedtek, hogy mindenkit alkalmazottként vegyenek föl, s mert ez főleg a művészi állományt érintette, kihasználták az ekho nyújtotta lehetőséget, ami a járulékfizetésben kedvezményes konstrukciót jelent. A társulat eddigi, vállalkozó művészei most már mint alkalmazottak dolgoznak a színháznál, ez pedig az ekhós kedvezmények ellenére is komoly anyagi terhet ró az intézményre, aminek a fedezetét nem kapták meg a fővárosi önkormányzattól. Maguknak kell kigazdálkodniuk a hozzávetőleg évi húszmillió forintos pluszköltséget. Ráadásul, a főváros év közben módosította a szerződésüket, és csökkentve a támogatást, elvont 25 millió forintot, együttvéve tehát 45 millió forintos hiány alakult ki a színháznál. Erre biztosan nem kapnak költségtérítést, ezt az összeget is ki kell gazdálkodniuk.
Márta István, az Új Színház igazgatója azért látta fontosnak, hogy intézményük kilépjen a Magyar Színházi Társaságból, mert az egyáltalán nem működik hatékonyan, mint szervezet rugalmatlan, a társaság 76 tagját nagyon körülményes mozgatni. Már azt is nehéz megszervezni, hogy a választmány 16 tagja összeüljön. A céh igen fontos kérdésekben nem hallatja a hangját, hiányolja az adatbázist, az egymás közötti, belső kommunikációt és a kifelé történő kommunikálást is, beleértve a hatékony médiaképviseletet. A tagszervezetek inaktivitása és közönye tapintható. Dominálnak a szakmai ellenérdekeltségek, nem érvényesítik, nem kérik számon a működési alapszabály pontjait. Hiányolja a fontos és aktuális szakmai kérdések megtárgyalását, tisztázását, közös álláspont és érdekérvényesítés kialakítását például a kht.-vá válás, az elvonási tünetek – azaz a finanszírozási problémák – körében, amiként az úgynevezett színlelt szerződések és az ekho, vagy a budapesti színházakat érintő huszonöt százalékos többletelvonás kérdésében. A társaságnak feladata lenne az ágazati kollektív szerződés előkészítése, a színházi struktúraváltás végiggondolása, az állami és szakmai díjak javaslattételi metódusának újragondolása, a pályáztatásokban való segítségnyújtás, és érdekérvényesítés végett, a folyamatos párbeszéd a politikai döntéshozókkal. Márta István öt éve tartó folyamatról beszél, ami aztán arra a gondolatra vezette: ugyan miért fizessen ilyen körülmények között évi 140 ezer forintos tagsági díjat az Új Színház, ha nincs kellő ellenszolgáltatás érte.
Beli Katalin, a Katona József Színház gazdasági igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy a korábban vállalkozóként dolgozó művészek ekhós körbe kerültek, s jóllehet ez utóbbi előnyösebb az általános alkalmazásnál mind a művészek, mind a színház számára, a művészek mégiscsak kevesebbet fognak kapni, mint annak előtte. Pluszpénzt ennek fedezésére nem kapott a teátrum, nekik kell kigazdálkodni az összeget. A műszak többségében eddig is alkalmazott volt és maradt. A teátrum igazgatója, Zsámbéki Gábor már bejelentette a sajtónak, hogy kilépnek a Magyar Színházi Társaságból, ehhez újabb gondolatot nem kívánt fűzni.
A Kolibri Színház igazgatója, Novák János szerint, a változó világban a társulata iránt felelős vezetőnek ott kell lennie a fontos kérdéseket újrafogalmazók körében. Jelen volt a Magyar Színházi Társaság alakulásánál is, mi több, a bábszínházak kizáratása ellen is szót emelt. Sajnos a szervezet így is szétesett. Ha a társaság képes megújulni, akkor tagja marad a Kolibri, de ha alakul egy olyan szakmai céh, amely a teátrumokat hitelesebben és hatékonyabban tudja képviselni, akkor annak is a tagja kíván lenni. Ott akarnak lenni, ahol történik végre valami. A korábbi vállalkozók többsége, akik közalkalmazott státusba kerültek most, az ekhós adózási formát választották. Év végéig még igen, de azután már nem látják előre, meddig bírják fizetni az ezzel járó költségeket. A kényszervállalkozói körből való kötelező kilépés és ekhózás épp olyan színházidegen megoldás, mint annak a bevezetése volt – mondja.
A Radnóti Miklós Színház direktorát, Bálint Andrást nem értük utol, viszont Csóti József gazdasági igazgató elmondta, hogy művészeik augusztus elsejétől közalkalmazotti jogviszonyba kerültek, és az ekhót választották, a minimálbérig az általános feltételek szerint adóznak, ez nyugdíj- és táppénzalap lesz, és a minimálbér fölötti rész az, ami után ekhóznak. A többletjárulékot a színháznak kell kigazdálkodnia. A nagy kérdés a következő naptári év lesz, amikor is már 12+1 hónapig kell fizetni az emelt járulékot, ami annyit jelent, hogy csak más kiadási tételek visszafogásával lehetséges.
Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója a vállalkozások megszüntetésére vonatkozólag elmondta, a művészek ma már alkalmazásban vannak, vagy szerepre szerződnek. A színház nagy nehézségek árán fedezi a felmerült költségeket, és – hangsúlyozta Meczner János – több megszorítást már nem bírnának el. A Magyar Színházi Társaságból való kilépésről másként gondolkodik, mint a fent megszólaltatott direktorok. Nem híve a széthúzásnak, inkább összefogást sürgetne. Szerinte ha két nagy társaság lesz, az már gyengíti egymást, és módot ad a politikának az oszd meg és uralkodj elv érvényesítésére. Optimálisnak a társaság megreformálását tartaná, ha fölötte el is járt az idő.
Egyben kellene tartani a teljes szakmát, nemcsak az igazgatókat, hanem velük együtt a színészeket, rendezőket, bábosokat, tervezőket. A vezetőségnek nem húsz emberből kellene állnia, hanem – ahogyan régen is – egy nagy tekintélyű elnökből – aki ha fölhívta a minisztert, az nyomban fogadta, amilyen Sulyok Mária, Kállai Ferenc, Kazimir Károly volt –, s még két művészből. Ma ez koránt sincs így. Hatékony, tekintélyes, szűk vezetőségre lenne szükség.