Megemlékezés
Jel-Szobor című művének felújításával és újbóli leleplezésével emlékeztek meg tegnap Pécsett a magyar származású Victor Vasarelyről születésének 100. évfordulója alkalmából. A pécsi pálos temploma előtt eredetileg 1977-ben felállított, két, lapjával illeszkedő és különböző színű porcelánfajansz csempékkel borított rombuszt Victor Vasarely tervezte. (MTI)
Emléktábla Kálmán Györgynek
Emléktáblát avattak tegnap Kálmán György színművész emlékére Budapesten az I. kerületben, egykori lakóhelyének falán. Beszédet mondott Törőcsik Mari színművész és Schiffer János főpolgármester-helyettes. A mementó Stremeny Géza szobrászművész alkotása. (MTI)
Varga Béla-szobor Bölcsön
Hét végén Bölcsön, Varga Béla szülőfalujában felavatták a Nemzetgyűlés egykori elnökének mellszobrát, amelyet a község lengyel testvérfaluja adományozott, mivel ő létesítette és tartotta fenn az egyetlen külföldi lengyel nyelvű gimnáziumát Balatonbogláron. Varga Béla 1945–1947 között volt a Nemzetgyűlés elnöke, majd a kommunista hatalomátvétel után a magyar emigráció elnöki tisztét töltötte be. (Z. Sz.)
Díjakról döntöttek
A Magyar Művészetért Kuratóriuma és a Művészeti Kollégium döntött a Magyar Művészetért Díj 2006-os odaítéléséről, míg a Bubik István-díjról a Bubik-kuratórium hozott döntést tegnapi ülésén. A Magyar Művészetért XX. díjátadó gáláján Benedek György szobrász, Eötvös Péter zeneszerző, Fekete György belsőépítész, Juhász Zoltán és a Tímár testvérek népzene, Turányi Gábor építész, Zsigmond Vilmos operatőr; Erdélyből Szőcs Géza költő, Felvidékről Gál Sándor költő, Délvidékről Tari István költő-festő, Kárpátaljáról Vidnyánszky Attila rendező munkásságát ismerik el. Posztumusz díjat Tamási Áron, Bárdos Lajos, Domokos Pál Péter, Göcz János szobrász, Pilinszky János, Bubik István-díjat pedig Kerekes Éva kap. (Z. Sz.)
Tibetben a lélek
Tolvaly Ferenc Tibetben a lélek című könyvét mutatják be ma este 18 órakor az Éghajlat könyves kávézóban (Budapest XI., Karinthy F. u. 9.). (Z. Sz.)
Röviden
2006. 09. 18. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!