Ön, aki 1956 után született, miképp tekint a szövetség több mint fél évszázados történetére?
– Mondjam, hogy együttérzéssel? A Magyar Írók Szövetsége a friss magyar demokrácia kicsinyített másaként 1945-ben jött létre, s 1949-ben utol is érte a demokrácia végzete. Autonóm szellemi tömörülésként 1949-ig, a fordulat évéig működhetett. A fordulat éve az írószövetséget is a Párt eszközévé silányította. A tagrevízió nyomán a „polgári írók” vagy kizárattak a szövetségből, vagy annak perifériájára szorultak. 1956-ban aztán erjesztő viták színterévé vált. A szellemi pezsgés, ami az írószövetséget akkortájt jellemezte, nagyban hozzájárult a forradalom kitöréséhez. Ennek az eredménye lett, hogy a hatalom feloszlatta, s csak 1958-ban szervezhették újra, erős kontroll mellett. Ezután 1989-ig egyidejűleg jellemezte a szervilizmus és az ellenzékiség. Aczél György mindig is félt az írószövetségtől. A Kádár– Aczél-féle kultúrpolitika egyik stratégiai célja volt sakkban tartani, elszürkíteni az írószövetséget. Ez részben sikerült is, részben nem. Úgy érzem, semmiképpen sem szabad az ellenállás mítoszát visszavetíteni a Kádár-korszakra, és az írószövetséget úgy ábrázolni, mintha 1956-tól 1989-ig a szellem géppuskafészke lett volna. Hisz az a közmegegyezésnek nevezett állapot, amely a hatvanas évektől kezdve az országra jellemzővé vált, a szövetséget is átszőtte lélekromboló kényszerkompromisszumaival.
– Ugyanakkor tény, hogy 1981-ben és 1987-ben is volt egy-egy csöndes forradalommal fölérő közgyűlés. 1988–89-ben is sokan várták, mit lép az írószövetség.
– A rendszerváltozás annak ellenére, hogy az értelmiség sóvárgott a szabadság után, mégis váratlanul érte az írószövetséget. A nemzetformáló nagy viták inkább a politikai pártokban és a sajtóban zajlottak. A szövetség a rendszerváltozás után identitásválságba került. Hosszú ideig abban az illúzióban élt, hogy az irodalom szakmai csúcsszerve olyan, mint amilyen a tudományban az Akadémia vagy az orvosi kamara. Lehetett volna ilyen szerv, ha a rendszerváltó elit biztosítja neki a szilárd költségvetési hátteret és a kiemelt jogosítványokat. Ez nem történt meg. Jogilag a Magyar Írószövetség a rendszerváltozás óta egy a sok társadalmi egyesület közül, semmiféle pluszjogosítványa nincs. Akárcsak a később alakult írószervezeteknek, mint először a Független Magyar Írók Szövetsége, aztán a Magyar Írók Egyesülete, majd a Szépírók Társasága vagy a Fiatal Írók Szövetsége.
– Miért gondolja, hogy az október 17-én nyilvánosságra hozott manifesztum történelmi jelentőségű?
– Mert először ismertük fel a helyzetet. A Magyar Írószövetség nem kíván többé „Hazafias Népfront” lenni. A hamis egyetemesség illúziójának vége, ami egy demokráciában nem baj. A szövetség most, a petícióval nőtt föl a történelmi helyzethez. Végre vállalta önmagát, kimondva, hogy a nemzeti elkötelezettségű írók szövetsége. Hiszen már 1990 óta úgy alakult, hogy a Magyar Írószövetség nagyobbrészt a nemzeti elkötelezettségű írók szövetségévé vált. A sors úgy hozta, hogy ők vannak többségben, ők is kapnak benne nagyobb szerepet. Jókai Anna, Tornai József, Kalász Márton elnökök személye is ezt az irányultságot fémjelzi. Hosszú ideig jelen volt egy másik vonulat is, nevezzük baloldali–liberális vonulatnak. A Tilos Rádió ügye kapcsán ez a szellemi közösség demonstratívan kilépett a szövetségből. A népfrontos egy akolba tereltség ezzel megszűnt. Az írószövetséget mintegy kétszáz író elhagyta, köztük a baloldali értelmiség emblematikus figurái. Mindazonáltal mostanáig a Magyar Írószövetség megpróbált pártok, értékek, érdekek, irányok fölötti egyetemleges szakmai szervezet képében föllépni. Pedig ebben a helyzetben sarkosabb és hatékonyabb, ha vállalja saját arculatát, a nemzeti elkötelezettségű írók reprezentatív szervezetének szerepét. Október 23-án az írószövetség rendkívüli közgyűlésén javasoltam is, hogy a petíció önmeghatározása kerüljön be az alapszabályba is: a Magyar Írószövetség a nemzeti elkötelezettségű írók szervezete. Javaslatomról a rendes közgyűlés fog szavazni. Kritikusaink ezek után már nem játszhatják ki ellenünk a fiktív egyetemesség kártyáját. Állhatunk ott, ahol állunk, mégpedig emelt fővel, hiszen ez a szövetség még mindig a legnagyobb tagságú a társszervezetekhez képest. A nemzeti elkötelezettség persze nem jelent feltétlenül politikai elkötelezettséget. Elvileg léteznie kellene magyar elkötelezettségű, nemzeti érzelmű baloldalnak is. A magyarság nem lehetne jobboldali privilégium. A létező baloldal nemzeti érzéketlensége tette azzá. Szerintem akkor válna ez az ország polgárháborús demokráciából békés demokráciává, ha a nemzethez való tartozás, a magyarság volna az a közös nevező, amelyből kiindulva – mint 1956-ban – ki-ki a demokrácia keretein belül képviselhetné a maga jobboldali, baloldali vagy liberális politikai értékeit. Úgy gondolom, hogy 1956 ötvenedik évfordulóján figyelemre méltó fordulat, hogy a Magyar Írószövetség a nemzeti elkötelezettségű írók szövetségeként ismét megtalálta a maga hangját. És ha fogalmazhatok kissé ironikusan, akkor ebben segítségére volt a Gyurcsány-kormány is: a 2006-os költségvetést már nagyrészt magánadományokból fedeztük. Az igazság és a nyomorúság szabaddá tesz.
origo.hu
Egyértelműen vezet a Fidesz a többi párt előtt
