Emléktábla a mellőzött festők felfedezőjének

„Manna Isten e világi küldötte volt, s örökre velünk marad” – így búcsúztatta tavaly Gyurkovics Tibor költő Supka Magdolna művészettörténészt. Ma délelőtt 11 órakor Budapesten, a XI. kerület Bocskai út 23–25. szám alatti ház falán ugyancsak Gyurkovics avatja föl az emléktáblát, amely jelzi, hogy itt élt korunk egyik legjelentősebb, legeredetibb művészettörténésze.

Supka Magdolna egyszerre volt tündéri, légies és keményen haragvó. „Ki látott ilyen csodát, parasztot gatyában-kalapban, szárnyasan?” E legendás mondattal az örökkévalóság számára is mindenkinél hitelesebben fedezte föl és örökítette meg egyben Tóth Menyhértet, a zseniális és különös paraszt zsenit. Nem véletlen, hogy vonzódott ehhez az őstehetséghez. Kifinomult volt ő is, ha kellett, de barbár is tudott lenni, ha muszáj volt.
Az első átütő sikert és megbotránkozást 1953-ban váltotta ki, amikor férjével, Bényi Lászlóval együtt vállalkozott Zichy Mihály értékeinek újrafelfedezésére. A reakciósnak bélyegzett festők felfedezését Aba-Novák Vilmossal folytatta. És követték egymást a ragyogó tanulmányok, Szabó Vladimir, Csohány Kálmán, Rékassy Csaba, Pirk János, Tenk László, Földi Péter, Lóránt János, Kovács Péter. Csupa, csupa mellőzött nagy tehetségről írt. „Az imádott Tóth Menyusról” szóló dolgozata a rendszerváltozás után jelent meg. Ahogy Kohán Györgyről szóló mindkét könyve is. Dajkáló szeretettel óvta kedvenceit, s olykor nyomdafestéket nem tűrő gorombasággal bélyegezte meg egyetemi előadásain is az úgynevezett kanonizált szakmát. Tavaly távozott az élők sorából, s mától emléktábla jelzi, hogy itt élt közöttünk egy angyal. És figyelmeztet kötelességünkre, hogy őriznünk kell szellemi mannáját.