Amit a Nyugat nem szeretne látni

Egy évvel a német premier után a Best Hollywood jóvoltából a hazai mozik is vetítik a Farkasok völgye: Irakot. Mint arról már több ízben beszámoltunk, a Rambo mintájára készített török film nem kifejezetten kedvező színben tünteti fel a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonákat. A cselekmény valós eseményekre épül: 2003. július 4-én az amerikai szövetségesek egy iraki török hadiszállásról katonai és emberi méltóságukban megalázva hurcolják el a katonákat. Polat Aldemar különlegesen képzett, török titkos ügynököt nem hagyja közömbösen az esemény: embereivel Irakba utazik, hogy a haláltól sem riadva viszsza szembeszálljon az emberi jogokat tipró erőkkel. A film világszerte heves tiltakozásokat váltott ki, sokan antiszemitának és Nyugat-ellenesnek tartják. Minderről Bahadir Özdenerrel, a film forgatókönyvírójával beszélgettünk.

Bár néhány vezető politikus a film bemutatása ellen tiltakozott, a Farkasok völgye: Irak viharos sikert aratott Németországban. Ön szerint minek köszönhető az európai kasszasiker?
– A Farkasok völgye: Irak témája univerzális, amely a Föld minden lakóját érinti: ez a háborúellenesség. Nemcsak az amerikaiakról vagy az irakiakról szól, hanem mindannyiunkról, ezért mindenütt válaszra lel a téma, nem csak Törökországban és nem csak Európában. Nem tudjuk a filmet bemutatni száznyolcvan országban, egyes helyeken ez technikailag lehetetlen lenne. Ennek ellenére olyan hírek jutottak el hozzánk, hogy bizonyos helyeken a filmet valahogy mégis megszerzik. Gondolok itt például Kubára vagy Kambodzsára.
– A cselekmény vonalvezetése, a heroizálás, a jó-gonosz ellentétpár sarkítása nagyban hasonlít a Rambo típusú amerikai akciófilmekre. Forgatókönyvében szándékosan követte a hollywoodi mintákat?
– Nem értek egyet azzal a feltevéssel, hogy a Farkasok völgye: Irak hollywoodi formulára készült volna. Talán azért van ilyen benyomása, mert több színész és a stáb legnagyobb része valóban az amerikai filmiparban dolgozik. Ebben az üzletágban az fog látszani, amit a kamerád megmutat, és felkerül a filmvászonra. Irakot mi kétszáz kilométer távolságból néztük, nem olyan messziről, mint Hollywood. Roberto Begnini például Hollywood által kreált rózsaszín szemüvegen keresztül láttatta a háborút. Sajnálatos módon Törökországból nézve ott minden feketének tűnik; nem olajfeketének, hanem gyászfeketének.
– A film alapját megtörtént események adták. Törekedtek arra, hogy hiteles történelmi-politikai helyzetképet adjanak a háborúról?
– A megjelenés napjától kezdve többször hangsúlyoztuk, hogy a film az igazságról szól. Nemzetközi hírügynökségek jelentéseit, napilapok írásait, tévéadók által leadott híranyagokat használtunk fel a filmhez, amelyek arról szólnak, mi történik Irakban. Ezt a valóságot átalakítottuk a mozi nyelvére, miközben hűségesen megtartottuk a lényegét.
– A filmet bizonyos kultúrkörök Amerika-ellenesnek és antiszemitának bélyegezték. Egyetért-e azzal az állítással, hogy műve politikailag inkorrekt?
– A film se nem zsidóellenes, se nem Nyugat-ellenes. Egyszerűen háborúellenes. Ha azt mondják rá, hogy törökpárti, az más. Véleményem szerint ez a film – minthogy török alkotásról van szó – olyan objektív, amilyennek egy török filmnek lennie kell. A „zsidó” szó egyetlen alkalommal sem hangzik el benne, a háborúban meghaltak nevét kiemeltük, s ne feledjük, hogy Törökország az egyetlen ország, ahol a zsidók a keresztényekkel és a mozlimokkal együtt békében élnek. Ezek után azt mondani, hogy antiszemita film, olyan, mintha a Föld gömbölyűségét vonnánk kétségbe.
– Szándékos volt-e a határozottan negatív zsidó orvos és az újjászületett evangéliumi keresztény karakter megalkotása a filmben?
– A filmben egyetlen zsidó név sincs, és – mint említettem – a „zsidó” szó sem hangzik el. Egyszer felhangzik az, hogy Tel-Aviv, mégpedig a szervkereskedelemmel foglalkozó részben, mikor az érintett városokról van szó. A térségben több ezer történet ismert ezzel a szörnyűséggel kapcsolatban. A szervkereskedelem óriási dráma, nemcsak a Közel-Kelet számára, de Kelet-Európa és egész Ázsia is szenved tőle. Több ezer könyvet és újságcikket írtak erről a tragédiáról. Minthogy minden témánál ragaszkodtunk ahhoz, hogy a valóságon alapuljon, itt is ezt tartottuk szem előtt. Nem foghattuk be a fülünket Tel-Avivnál!
– Filmjük erős Nyugat-kritikájával a török identitást és a közel-keleti összefogást erősíti, miközben az önök országának berendezkedése szögesen ellentétes az arab államok többségének állami struktúrájával. Felülemelkedhetnek-e a nagy különbségeken a közös ellenségképpel az országok?
– Abban hiszünk, hogy minden ember képes együtt élni másokkal. Ez a mi kultúránk. Azt valljuk, hogy meg tudják érteni egymást az emberek annak ellenére, hogy különböző lehet a kultúrájuk, vallásuk vagy nyelvük. Egy út van, amely ide elvezet: el kell fogadnunk a másik ember értékeit. Ez lenne az egyszerűbb út, s nem a közös ellenséggel szembeni összefogás.
– Ennek ellenére nem volt valamilyen ellenséges reakció Ankara részéről a filmet illetően?
– Nem, semmi ilyesmi nem történt. Törökország demokratikus ország. A jogaink biztosítva vannak, hiszen szólásszabadság uralkodik. Ahogy az Egyesült Államok mondja: nem tud beleszólni, mit csinál Hollywood, úgy nálunk is ugyanez a helyzet: a filmes cégeket nem befolyásolják központilag.
– A sikeren felbuzdulva tervezi-e hasonló filmek megalkotását a jövőben?
– Miként minden produkciós cég, a Pana Film is olyan filmeket akar készíteni, amelyek a nagyszámú közönséghez is eljutnak. Ennek ellenére nem ugyanolyan, mint egy amerikai vagy általában a nyugati cégek. A Pana Film kelet-európai, mediterrán, közel-keleti vagy ázsiai, nevezzük, ahogy akarjuk, de összességében török vállalkozás. S mint ilyen, segíteni akar a filmvilágnak: következésképp a világbéke ügyét is előmozdítani azzal, hogy valódi történeteket mutat be, amelyeket a Nyugat nem szeretne látni. Emlékezzen: a művészet minden politikán felülemelkedik és halhatatlan!