Bereményi filmet tervez Kádárról

Bereményi Géza Kossuth-díjas író, filmrendező az utóbbi években a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője volt. Idén nyugdíjba ment, de a színház örökös tagjának választotta. Filmrendezői, televíziós rendezői tervei Budapestre szólították. S a sors úgy akarta, hogy miközben el sem ment a városból, máris visszatért, ugyanis a kaposváriak lemondták bérletes vendégszereplésüket. Ekkor az egerszegiek gyorsan elővették a Botrány az operában című darabot, s rendezőnek felkérték Bereményi Gézát.

Mi az, amit ön tud hozzáadni e világhírű műhöz?
– Mivel a Botrány az operában valóban nagyon ismert darab, nem szabad barbár módon hozzányúlni, húzni belőle vétek volna. A rendezőnek mégis rajta kell hagynia keze nyomát a művön, anélkül, hogy megerőszakolná. Azt kell kihoznia belőle markánsan, ami egyébként is benne van. A választott vígjáték lényegénél fogva operadarab, egyben fergeteges komédia, amely az operaműfaj sajátságaiból fakadóan az erotikával és a szenvedéllyel függ össze. Egy Otello-operaelőadás körüli bonyodalmakról van szó, középpontjában egy híres tenorral és a körülötte rajzó nőkkel és féltékeny férfiakkal. Ennek az erotikus színdarabnak nagyon is határozottan körvonalazható véleménye van az emberi nemről. Játékos, felelőtlen, habzsoló, hűtlen fajtának mutatja be. Lehet, hogy tévedek és túlzok, amikor egy bővérű vígjátékon keresztül akarok véleményt mondani az emberi nemről, de ez a szándékom.
– Eközben Szabó Magda Régimódi történet című regényéből elkészített egy tévéjátékot.
– A nézők a m1-en láthatják a többrészes filmet karácsony és szilveszter között, december 25-től, főműsoridőben. Nagyon élveztem, pedig nem könnyű tévéfilmet készíteni egy negyven éven átívelő XIX–XXI. századi családregényből, amely az első világháború idején fejeződik be. A Régimódi történet igazi magyar darab, arról szól, hogy milyen is a magyar ember.
– A harmadik terv szintén régimódi történet?
– Jövő nyár végén kezdem el a Vadnai Baby című film forgatását. A sztoriját egy idős hölgytől hallottam: egy világháborús szerelem történetét. S egy snitt után, huszonöt évvel később is folytatódik a film, bemutatja a frigyből fogant gyermek életét. A film azt példázza, hogyan ismétlődik meg a múlt
és hogyan ismétlődnek a szülői minták.
– Azt tervezi, hogy Kádár Jánosról is forgat majd filmet. Mit mondana el róla?
– Amikor a Vadnay Baby forgatását befejezem, elkezdem a Kádár Jánosról szóló film forgatókönyvét megírni Can Togayjal, akivel együtt dolgoztunk a Hídemberen is.
– Most a valódi Kádár Jánost akarja megfejteni?
– Nem. Egy valódi játékfilmet szeretnék elkészíteni Kádár Jánosról, úgy szeretném Kádárt ábrázolni, amilyen lényegénél fogva lehetett. Nem a valódi tetteiről, hanem tetteinek indítékairól szeretnék filmet készíteni. A magyar néző azért van rosszul előkészítve magyar történelmi témákra, mert állandóan azt kérdezi magától: az igazat látom-e, vagy sem. Hozzászokott, hogy a történelmi eseményeket letagadják, lehazudják, elhomályosítják. Én őszinte filmet szeretnék készíteni, de tudom, az igazság önmagában nem elég ahhoz, hogy egy műalkotás esztétikai értelemben is hiteles, magyarul: jó legyen. A játékfilm ebből a szempontból különleges kategória. Erre jó példa 1956 forradalmának megannyi filmes ábrázolása. A forradalmat négy évtizeden át hazug, torz módon ábrázolták, vagy hallgattak róla. Most, hogy – állítólag – szabad róla filmet készíteni, nehezebb, mint a Kádár-korszakban, mert mindenki dokumentumszerű akar lenni, amelyben az igazat akarja megmondani. Pedig egy filmnek nem azt kell megmutatni, hogyan történt valami, hanem a lényeget kell megfogni. A játékfilm nem más, mint a világ dolgainak talán leghitelesebb metaforája. Egyelőre tehát annyit mondanék: szeretnék egy vérbeli, átélhető játékfilmet készíteni Kádár Jánosról.