Mezey Katalin először arra kérte a közönséget, egy percig némán tisztelegjen Lázár Ervin és Nagy Gáspár emléke előtt. A megemlékezés után hosszú hallgatásáról faggatta költőtársát. Csanády válaszában keménynek, embert próbálónak ítélte a hallgatás éveit, de biztos abban, hogy olykor minden alkotóra ráférne egy kis szünet. Szerinte a hosszú belső őrlődésnek is köszönhető, hogy ennyire keményen és elkeseredetten robbant ki belőle a mai „szép új világról” és az utóbbi évek Magyarországáról szóló költemények sorozata. Csanády János e nehéz idők elviselését, túlélését köszönheti feleségének, akihez így szól: „Te feleség, Futórózsa / az életem futtatója, / micsoda szerencse, / hogy az életem / futod be! (végig? / az égig)”. Az emberben – folytatta gondolatmenetét Csanády – tartják a lelket a barátai is, benne elsősorban a két legkedvesebb: Kiss Benedek és Utassy József. Az Ingaóra című verset is egy régi jó barátnak, Döbrentei Kornélnak ajánlotta, ebből kiderül, hogy az ember olykor mennyei, máskor pokoli életszférákba tévedez, mindkettőnek komoly szerepe van abban, hogy hiteles, szenvedések tüzén edzett művek szülessenek. Elszomorító, az élethez szervesen hozzá tartozó tény, hogy sorra távoznak e világból költőtársak. „S mire az éj arany szögükbe botlott, / az járt eszembe, vegyek-e vagy költsek, / mert jön a kaszás és mindent learat” – fejezi be Csanády a nemrégiben elhunyt Bella Istvánt sirató Tájékoztató levél című költeményt.
Az alkotó számára a közvetlenül átélt régi és új események a költői kép alapanyagául szolgálnak, nem véletlen, hogy Csanády megidézi gyermekkorának kedves, Fejér megyei tájait, a kisdiákkorban elkövetett csínyeket, a családi legendáriumot a szülők, a nagyszülők kálváriáit. Mezey Katalin Szabó Lőrinc életrajzi verseivel érzi rokoníthatónak az új kötet epikus költeményeit, amelyek olykor drámaian, máskor ironikusan örökítenek meg egy-egy epizódot, s híven tükrözik a költő igazságát. „Kicsi vagy, világ”.
Teljesen leállt a vonatközlekedés a Déli pályaudvaron