Ha csatornafejjel jól belegondolunk

Állok a jegykiadó automatasor előtt a Nyugati pályaudvaron. Öt vagy hat gépből egy jó, az előtt az egy előtt irdatlan sor kígyózik, vagy ha nincsenek ezren, akkor meg nem veszi be a gép a pénzemet, ha meg beveszi, el is nyeli. Mehetek a sóhivatalba vagy a légvonalban is több száz méterre lévő pénztárba. Közben vagy két vonatot lekések. Más verzió nincs, a népiesen csak ketrecként emlegetett, acélráccsal elkerített peronra jegy nélkül be sem léphetek. Régebben az aluljáróban is volt jegypénztár. A kalitkákban mára elavult, gazdaságtalan, gyakran nem túl jelentős esztétikai élményt nyújtó, úgynevezett biojegykiadók, vagyis emberek, közelebbről hölgyek ültek. Ők sosem nyelték le a pénzemet, és jegyet is mindig adtak. Csak hát gazdaságtalanok és népszerűtlenek voltak: tb-t, bérletet, miegymást kellett utánuk a MÁV-nak fizetni, és még így sem vett jegyet tőlük mindenki, sőt. De most már rend van és gazdaságosság.
Rend van már az MTV-n is, ahol a képernyőről nemrégiben száműzték a műsorvezetőket, mivelhogy a csatornalátogató, szörfölgető populáció rendszeresen odébbkapcsolt, ha meglátta a képernyőn a bemondót. Ha azonban meglátott ugyanott egy wisht, vagyis képes műsorajánlót időponttal ellátva, akkor meg ottmaradt a csatornán. Maradt hát a wish, a bemondó meg ment a sunyiba. Már az első híradások sejtették, hogy azért ez a megoldás se lesz feltétlenül fáklyás menet. Nem is lett az.
Bár, ha csatornafejjel belegondolok, ez tulajdonképp nem számít. Mert mi van azóta például akkor, ha műsorváltozás van? Semmi a világon. Tegnap még lement a wish egy mai műsorról, ma meg már nem megy le, vagy még megy egy jó órával azután is, hogy a műsornak el kellett volna kezdődnie. És? Félórás előrecsúszás következik be a programban, mert valami elmarad? Éppen félórája megy egy Andrzej Wajda-film akkor, amikorra a műsorújság írja? Gondoljuk, hogy őfelsége nézettségi szörfölősnek nem mindegy? Odakapcsol, látja, hogy mi van, mi nincs, oszt’ eldönti. Az aláhúzgálós, rákészülős tévénéző meg túl kevesen van, úgyhogy nem számít. Majd megnézi máskor a moziban, vagy kiveszi DVD-n a kölcsönzőből, ha annyira rá van izgulva. Mert ő is gazdaságtalan, macerás, oda kellene rá figyelni, épp, mint a bemondóra, vagyis az úgynevezett biowishre. Pedig a biowish hasznos kis műszer, egyedi speed funkcióval ellátva! Csak simán megmondják neki, hogy Marika, szóljál már oda ezeknek, ne várják azt a huszonöt perces vackot, mert baromira nem adjuk le, ezért meg ezért. És a Marika, a Józsi vagy a Pisti rögtön be is mondja, hogy kiadott műsorunktól eltérően. Nem kell ám neki vágás meg grafikai izé, se zene alá, még súgógép se. Smink-séró igazít, tévémosoly, duruzsolós hang indít, aztán hadd szóljon.
Csak hát gazdaságtalan, macerás, elavult a Marika, a Józsi meg a Pisti. Ahogy gazdaságtalan, macerás, elavult az is, aki ennyit elvárna egy tévécsatornától.
De azért mielőtt a fentiekben szépen megegyeznénk, belenyugodnánk, és elbúcsúznánk egymástól, megjegyezném, hogy mindenki emberfia, aki csak él, alapvetően gazdagságtalan, macerás és elavult, egészen a bölcsőtől a sírig, sőt azon túl is, s csak ki kell várni a napját annak, mikor ezt valaki az arcába vágja, és elküldi őt is a süllyesztőbe, a helyébe meg berak valami új és hatékony gépi izét, amitől majd megint rend, gazdaságosság és trendiség lesz, és amit még sokkal jobban zabálnak a népek, diadalmas számszerűségi adatokat produkálva.