Kemencében lobogó szerelem

A Budapest Bábszínház és a vilniusi „Lele” Bábszínház közös produkcióját mutatták be pénteken az Andrássy úti „Paravánerdő” játékterén. A Hamuban sült mese című bábjátékot Csató Kata írta és rendezte. A fiatal, tehetséges, Lengyelországban végzett rendezőnő munkái egyre több helyen láthatók. Nem véletlenül. Rendezései különleges egyszerűséggel és eleganciával rendelkeznek.

Vajon kiből lesz bábszínész? Ki az, aki kölcsönadja egy órára a lelkét egy életteli figurának, hogy ezzel örömet szerezzen? S hogyan képesek láthatatlanná válni, miközben ott állnak feketében, és a bábukat mozgatják? Vagy ez is csak a képzelet játéka, hogy azt látom, amit szeretnék? Igen, ők bűvészek, talán a legjobbak. A vurstliban mindenki vett már mézeskalács szívet. Tudjuk-e, hogyan készül ez a szívecske, s mitől olyan édes? A bábszínház legújabb előadásából biztosan megtudhatjuk.
A színpadon egy kemence áll. Még nem izzik. Majd belép a mesélő (Gruber Hugó, Turcsányi Erzsébet), és talál egy receptkönyvet, ami a kemence száján át hullott ki. Kinyitja, s a mézeskalács elkészítésének módját kezdi mesélni. Lisztből, cukorból s a hozzá való három tojásból megszületnek a szereplők. Egy fiú, egy leány, a harmadikból pedig a fa, a szerelem fája. Szépen éldegélnek a faluban egészen addig a végzetes napig, amíg felbukkan a hangosan csattogó halálmadár, aki mindent és mindenkit magával ragad. Szerencsére annyira nem erős, hogy a szerelmet is szétszakítsa.
Az előadás alatt a színészek nem beszélnek, gyönyörű népzenei elemekkel tarkított muzsika szól (zeneszerző: Rozs Tamás). A figurák picik, egyszerűek és természetesek. A művészek (Semjén Nóra, Simándi Anna, Teszárek Csaba, Beratin Gábor, Kovács Marianna, Kovács Judit) apró mozdulatokkal keltik életre a bábokat. Annyira figyelnek a legkisebb rezdülésekre, hogy azok valóban valóságos lényekké változnak. Még az érzelmeik is léteznek. Sem a játéktéren, sem a szereplőkön nem láthatók színes, rikító kellékek. Minden bézs, halványbarna, tört fehér és mézeskalácsszínű. A zene, a színek, a történet, a játék összessége finom és elegáns. A darab végén a nézők még meg is kóstolhatják a hamuban sült, összeforrt mézeskalács szívecskéket.
A gyerekek az első tíz perc után mégis elkezdik unni az előadást, s ennek hangot is adnak. Fészkelődnek, beszélgetnek, és képtelenek figyelni a történetre. Talán még az egészen kicsik, a három-négy évesek élvezik leginkább, hiszen ők nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy mindennek mozognia, beszélnie kell. Sajnos hiába minden szépség, a zene, az egyszerű történet a gyereket nem ejti rabul. És igazán csak akkor lenne jó, ha az egyébként értékes előadást magukévá tudnák tenni.
(Hamuban sült mese – bábjáték; Budapest Bábszínház. Rendezte: Csató Kata.)