Mit gondol egy könyvtáros a Himnusz ünnepén?

Milyen jó volna, ha arról ábrándozhatnánk, hogy talán közelegnek ama víg esztendők, amelyet mi, magyarok megérdemelnénk már végre. Tegnap a magyar kultúra napját ünnepeltük. Arra emlékeztünk, hogy 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey nemzeti imánkat. Ezenkívül azonban szép, magasztos, büszkeséggel eltöltő gondolat alig jut eszünkbe, különösen, ha a kultúra, a művelődés állapotán merengünk.
A nyolcvanas évek óta folyamatosan sorvad, ma pedig már jobbára fizetős tanfolyamokat befogadó intézményekké vált a művelődési házak nagy része. Megszűnés előtt állnak vagy hamarosan végveszélybe kerülnek, esetleg egyik hónapról a másikra tengetik életüket az egykor virágzó hazai teátrumok. Túlélésük érdekében kénytelenek olyan tömegprodukciókat bemutatni, vagy vendégként befogadni, amelyeket még maga a színigazgató is legszívesebben méla undorral utasítana el. Vészesen csökkenni látszik a még létező filmszínházak közönsége, már a multiplexekben sem oly gyakori a telt ház, mint az új évezred elején, magyar filmek alig is számíthatnak ilyenre. A hónapról hónapra emelkedő árak, az újabb és újabb adók, a fizetések reálértékének csökkenése miatt egyre kevesebb család engedheti meg magának már a havi egy mozizás örömét is.
A könyvtárak törzsközönsége Magyarországon, az olvasó nép hazájában még az új évezred első két esztendejében sem csökkent számottevően. Most viszont az olvasókkal együtt apad a könyvállomány is. Hazánkon kívül ma már az egykori szocialista szovjet gyarmatok között sincs olyan ország, amelynek kormánya ne áldozna komoly összeget a könyvtárak fejlesztésére, különös tekintettel a kortárs nemzeti irodalom hordozóira.
Vajon mire gondolhat egy bezárástól rettegő magyar színház vagy művelődési ház igazgatója? Vagy egy lelkiismeretes könyvtáros, akinek bibliotékáját elsorvasztásra ítélte a kormány bősz pragmatizmusa? Nyilván nekik is eszükbe jut, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon tett pontot a Himnusz kéziratának végére.
Talán el is olvassák Kölcsey versét, vagy el is éneklik Erkel Ferenc zenéjére. Valószínű, hogy meg is hatódnak. Ám az biztos, hogy a magyar kultúrát ünnepelni 2007. január 22-én jó szívvel nem tudták. Sőt, biztos vagyok benne, hogy még azoknak is megürmösödött az öröme, akiket kitüntettek a Himnusz születésnapján.