Határ Győzőt, a nesztorok nemzedékének tagját tegnap kísértük utolsó földi útjára a Farkasréti temetőben. Véglegesen hazatért hát a magyar irodalom egyik nagy vándora. Életében két diktatúra üldözöttje volt, 1956-ban menekülnie kellett. Azóta Londonban élt, de a rendszerváltozás után évente hazatért Magyarországra. Költeményeiben egyszerre volt az általa olyannyira rettegett apokalipszis és az általa remélt jobb jövő hírnöke. A diktatúrák rémképét orwelli erővel rajzolta meg az Őrzők könyvében. Az ember halálfélelmének, szorongásainak kevesen tudtak olyan elemi erővel hangot adni, mint Határ Győző az Elefántcsorda című drámájában. Ennek bemutatója után így vallott életről-halálról: De hinnünk kell a halálon túli világból érkező szeretteink üzenetének. Igenis, van szerelem! Igenis, minden szörnyűség dacára vannak percek az ember életében, amikor megfordul a létezés faramuci logikája. Vannak pillanatok, amelyekért érdemes meghalni. Vagy ami még ennél is fontosabb: vannak pillanatok, amelyekért érdemes élni. S ezek a pillanatok számítanak, mert értelmet adnak a halál által végérvényesen lezárt életnek.
origo.hu
Orbán Viktor: Megvan a bérmegállapodás!
