Öregedő filmesek, örökifjú problémák

Egy beszélgetésre alkalmatlan teremben egyre öregedő filmesek beszélgetnek örökifjú országos problémákról. Ugyanarról vitatkoznak ugyanazok az emberek, mint a hetvenes években, de azóta sem a filmművészet helyzete, sem a film és a televízió kapcsolata nem javult jottányit sem. Így summázta Lányi András író, filmrendező a Magyar Filmművészek Szövetségének szervezésében tegnap délelőtt tartott kerekasztal-beszélgetés egyik fő tanulságát.

A vitavezető, Báron György filmkritikus, az előadók és a hozzászólók, Babiczky László, Sipos András televíziós rendezők, Kézdi-Kovács Zsolt, Kocsis Tibor filmrendezők, Duló Károly ismeretterjesztőfilmes, Kozma Károly, a filmes szakszervezet vezetőségi tagja, Petrányi Viktória producer, Schubert Gusztáv filmkritikus többé-kevésbé osztoztak Lányi András borúlátásában, bár megpróbáltak kitörési pontokat keresni, például a digitalizáció öleléséből, amely hamarosan hazánkban is olyasfajta technikai forradalmat valósít meg a mozgóképek világában, mint annak idején a televízió, majd az internet. Hamarosan százötven-kétszáz csatornából omlik ránk a gagyi, hacsak nem leszünk résen. Ám ha a mozgóképes szakma ugyanúgy elalszik, mint a televízió vagy az internet betörésének évadján, a művészfilmek és a dokumentumfilmek kiszorulnak az új médiumból is.
A jelenlegi hatalom szócsőveit, a hazai televíziókat olykor arra is nehéz rávenni, hogy az általuk támogatott filmalkotást műsorra tűzzék. Nyugaton a közszolgálati adók eleve értelmiségi tévének számítanak. Egyrészt folyamatosan támogatják a művészfilmek létrehozását is, másrészt rendszeresen műsorra tűzik azokat. Többen is emlékeztek arra, hogy a pártállami televízió színvonalával is voltak súlyos gondjai az igényes nézőknek, ám olykor – és nem is annyira ritkán – látni lehetett a „királyiban” magyar művészfilmeket, sőt magas színvonalú, egész estés dokumentum-játékfilmeket is. A magyar rendezők és a producerek egyelőre kevéssé tudnak élni a koprodukciós lehetőségekkel, és meglehetősen kis mértékben vannak jelen az európai filmpiacokon. És eközben egyre inkább szűkülnek az állami mecenatúra lehetőségei is.
Lányi András íróvá lett egykori filmrendező hozzászólásában kívülállóként meglehetősen keményen beszélt a játékfilmes zászlósurakról, akik megőrizték, megvédték az egykori kádári alkuban kivívott hatalmi pozícióikat. Az alku körén kívül rekedtek, a fiatalabbak, valamint a többi műfaj képviselői, főként a kiváló hazai dokumentumfilmesek szégyenteljesen megalázó helyzetben küszködnek naponta megélhetési gondokkal. „A hatalmi pozícióban maradt úgynevezett nagy öregek privilegizált helyzetét illene már felülvizsgálni, de ezt nehéz lesz elkezdeni a mamutmultiplex egyik mellékhelyiségében.”