Szilikonkeblet szülinapra

A Nő Ezer Arca Kapcsolatelemző és Fejlesztő Központ női akadémiájának nyílt napján, vasárnap délután Fabricius Gábor reklámguru tartott előadást arról, hogyan hat a nőkre a média. A budai kertes ház belső tereiben meleg, elfogadó légkört teremtettek a pszichoterapeuták, akik az intézetet működtetik. Lehet sütizni, teázni, kávézni, még hamutartó is akad minden zugocskában. C. Molnár Emma, az intézet vezetője szerint ide főként értelmiségi nők járnak, akik amiatt szoronganak, mert nem tudják maximálisan teljesíteni a maguk elé tűzött célokat.

Gyakran beleragadnak egy-egy szerepkörbe, és problémát jelent számukra a szerepváltás. Ha belegondolok, nincsen ellentmondás a fentiek és a között, hogy a kor egyik legsikeresebb rétegének asszonyai, lányai – javarészt fiatalabbak – üldögélnek a lenti előadóban. Nem a leggazdagabbak, nem a leghíresebbek, hanem azok, akik a legesélyesebbnek látszanak a teljes életre. Senki nem visel maskarát, mindenki a saját bőrében van, a saját arcát viseli. Aki idejön, az szembe akar nézni az álmodozás és a megvalósítás közötti út gyötrelmeivel, tud segítséget kérni, és el is tudja fogadni.
Fabricius Gábor az előadás bőséges anyagát hozzáhangszerelte a női szerepek, a szerepváltás és a szerepben ragadás problémájához, így aztán impozáns összefüggés- és ismerethalmazt zúdított a közönségre, mielőtt elviharzott a repülőgépéhez, a kérdés meg ottmaradt a levegőben, hogy akkor hogy is volt az a kutatás a magyar női celebekről. És még rengeteg kérdés, amely nap mint nap megfogalmazódik az emberben egy-egy tévéreklám vagy óriásplakát láttán. A kutatás során sok magyart megkérdeztek, kik azok a női hírességek, akik hirtelenjében eszükbe jutnak. Az így összeállt névsor elején lévőket pedig olyan szerepkörök szerint osztályozták, amelyek évtizedek és évszázadok óta sikeresek és kelendők a nagyvilágban. Jakupcsek Gabriella például „az amazon”, Erdélyi Mónika a „barátnő”, Michelle Wild pedig a „szuka”. Fabricius előadásában kitért arra is, hogy a hírességek akkor tudnak megmaradni egy szerepkörben, ha az kompatibilis a személyiségükkel, ha nem növik ki, ha nincsenek mellettük túl erős trónkövetelők, ha a magánélet nem húzza át egy vonallal a felépítésükre tett erőfeszítéseket. Britney Spears például a napokban azért kopasztotta le dús hajkoronáját, mert nem tudott többé azonosulni a ráerőltetett szerepkörrel. De vannak a mezőnyben ügyes szerepváltók is. Nicole Kidman új frizurával, új partnerekkel és új filmszerepekben válása után is vissza tudott kapaszkodni a média félistennői közé.
A média a néző számára kész szerepmintákat kínál, amelyekkel a néző azonosulhat, ha azonban nem teszi, a vesztes kisebbségnek, nem látszódónak, nem létezőnek kell éreznie magát. Ez a nyomás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sokan a sztárokra, a készen kapott mintákra akarnak hasonlítani akár plasztikai műtétek árán is.
Fabricius két szélsőséges esetet említ: az egyik, hogy a szülők plasztikázott mellet ajándékoztak lányuk 18. születésnapjára, sztárkeblek fotói alapján kiválasztva, hogy milyen is legyen, a másik a francia body-art művésznő, aki minden évben plasztikáztatja magát, a dokumentált eredményt pedig kiállítja.
Az előadás végén egy-két rövid, sietős hozzászólásból azt derült ki, hogy a hétköznapi élet azért könnyen visszahozza a való világba a celebekkel szédített magyar értelmiségi nőket.
(Silicon Baby – Fabricius Gábor előadása, A Nő Ezer Arca Kapcsolatelemző és Fejlesztő Központ, február 25.)