Bolgár–magyar hétköznapok

Doncsev Tosót korábban „csak” a bolgár kultúra hazai közvetítőjeként ismertük. Számos műfordítás és tanulmánykötet után tavaly látott napvilágot az Ica néném elátkozott boldogsága című könyve, amely egy magyarországi bolgár család történetét meséli el. A napokban megjelent, A keleti kereszténység Magyarországon című kötetnek pedig egyik szerzője és szerkesztője Doncsev Toso.

Hogyan lehet egyszerre bolgár és magyar író, valamint egy különös hagyományvilág szakértője is?
– Én magamnál azt tartom furcsának, hogy irodalmármúlt ide, műfordítások oda, hatvanéves koromban mégiscsak első kötetes íróvá lettem. Egész életemben a szavakkal bíbelődtem, szószatyor voltam. Első műfordításaimat egyetemistaként jegyeztem, kora középkori egyházi szövegeket fordítottam bolgárból ismeretlen szerzőktől, a keleti kereszténységgel már akkor eljegyeztem magamat. Mint két, magyar és bolgár anyanyelvű ember szinkrontolmácsoltam, irodalmi műveket fordítottam, bolgár szépírók szövegeit költöttem újra magyarul, így találkoztam a szépirodalommal. Kritikákat, szociográfiákat, szociológiai műveket is megjelentettem, javarészt magyarul, de a kandidátusi értekezésemet Szófiában védtem meg, és a hozzá kapcsolódó irodalomtudományi dolgozatokat is bolgár nyelven írtam.
– Az Ica néném elátkozott boldogsága című kötete vérbeli regény, sírni és nevetni kell olvasásakor. Kitalált vagy valódi a története?
– A fantázia és az emlékezet egyszerre működött. Életrajzi adatokon alapuló regény, amelynek tágabb időbeli horizontja 1919-ben kezdődik, a születésem előtti korokra visszanyúló történetek a családi legendárium részei. A lelki konfliktusok, a belső történések forrása saját belső ihletem. Egyszerre akartam érzékletesen és fantáziagazdagon mesélni és históriai értelemben hiteles történetet mondani. A saját családom mikrokozmoszában mutattam meg a kisebbségi lét, a kiszorítottság, az 1945–47-ig lassan kibontakozó diktatúra sötét oldalait, azt sem titkolva, hogy mivel szeretetteljes, nagycsaládi légkörben nőttem föl, boldog gyermekkorom volt. Ezt a kettősséget tükrözi a címben szereplő látszólagos ellentmondás Ica néném elátkozott boldogságáról.
– Miért vállalt közéleti szerepet?
– A közéletiség és a hagyománymentés nálam egygyökerű. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Kerekasztalának, a Magyarországi Bolgárok Egyesületének ügyvezető elnöke, a Bolgár Országos Önkormányzatnak elnöke, az 1991-ben létrejött Haemus című folyóiratnak alapítója vagyok. Ez a Balkán-félsziget középkori elnevezése. Az ókorban a Balkán szellemi központ volt. S ma is nehéz eldönteni, hogy a misztikus Kelet vagy a pragmatikus Nyugat álljon az európai ember lelkiségének középpontjában.
– És mintegy koronaként jelent meg ez a gyönyörű kötet, borítóján a Krisztus, a nagy főpap című, 1880 körüli festmény másolatával. A könyvből megismerhetjük az ortodoxia történetét Imrényi Tibor dolgozatából, a magyarországi ortodoxiáról Berki Feríz írt értékes dolgozatot. Kiemelten említeném Szőke Lajost, nemcsak mint Az ortodoxok és a görög katolikusok egykori nyelve című tanulmány szerzőjét, hanem a kötet első szerkesztőjét.
– A könyv viszontagságos keletkezéstörténetéről ön írt összegző tanulmányt.
– A könyveknek megvan a maguk sorsa. Ezé szomorúan kalandos. Mire megszerezték rá a pénzt, egyik ötletadó gazdája, Udvari István és két tudós teológus szerzője, Berki Feríz, illetve Pirigyi István elhunyt. És eltávozott Szőke Lajos, a jeles nyelvész, teológus, a kötet igazi spiritus rectora is. Ezért van az ő neve első szerkesztőként, gyászkeretbe foglalva. Cholnoky Győző, a Lucidus Kiadó vezetője engem bízott meg a munka befejezésével. Ekkor kértem föl a görögkeleti és görög katolikus egyházművészeti tanulmány szerzőit, Nagy Mártát és Puskás Bernadettet, hogy tegyék még teljesebbé a könyv szellemi horizontját. A munkát az elhunyt szerzők emlékének szenteljük.