Botrányos finanszírozási feltételek mellett valósul meg a Dialektus Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál, idén több filmmel és rendezvénnyel, mint valaha – tudtuk meg Füredi Zoltántól, a fesztivál szervezőjétől, aki elmondta: bár megpróbálták megfelelően artikulálni a rendezvény jelentőségét a közpénzeket elosztó fórumoknál, a Magyar Mozgókép Közalapítvány kihátrált mögülük azzal az elenyésző mértékű támogatással, amit nyújt, s bár az Oktatási és Kulturális Minisztérium is csak a fődíjra elegendő ötszázezer forintot ítélte oda a megígért nyolcszázezer helyett, a legnagyobb csalódást a Nemzeti Kulturális Alap okozta, amely az előkészületekre adott háromszázezer forinton kívül egyetlen fillérrel sem járul hozzá az idén nemzetközivé bővülő fesztivál finanszírozásához, amelyre több mint hárommillió forintért pályáztak a rendezők.
– Annak ellenére, hogy iszonyú rossz a helyzetünk, a programjainkra 28 országból beküldött 322 versenymű közül április 10. és 14. között levetítendő filmek fantasztikusan jók, s nemcsak dokumentatív, de filmművészeti értékkel is bírnak – mondta el Füredi. A dokumentum- és antropológiai filmek versenyprogramja mellett külön csoportba gyűjtötték a néprajzi filmeket és a fiatal alkotók műveit. A Marczibányi Téri Művelődési Központban megrendezendő fesztivál a vetítéseken kívül koncertekkel, játszóházzal, fotókiállítással, workshoppal és szakmai műhelybeszélgetésekkel várja az érdeklődőket.
Közönségrendezvény botrányos feltételekkel
2007. 03. 28. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!