Védjegye Kaposvárnak a Csiky Gergely Színház, és annak is kell maradnia. Ezért voksol egyhangúan a közgyűlés szocialista frakciója Znamenák Istvánra – mondta lapunknak a szerda esti rendkívüli képviselő-testületi ülés előtt Pintér Attila, a Fidesz–KDNP-többségű testület szocialista frakciójának vezetője. Ám sokan már akkor gyanították: az első esetben eredménytelennek bizonyult igazgatóválasztás és az 56 06 / őrült lélek vert hadak körüli botrány – noha a kettő, mint azt Szita Károly a közgyűlésen leszögezte, nem hozható összefüggésbe – a polgári oldal frakcióját is megosztotta. Ezt igazolja, hogy a Fidesz–KDNP tizenhét képviselője közül öten nemmel szavaztak Znamenákra, egy képviselő pedig tartózkodott a voksolástól. Znamenák István kinevezéséhez azonban elég volt a többség, így egy évadon át a negyvenéves vezető rendező áll a kaposvári színház élén. És neki kell majd úgy gazdálkodnia, hogy a színház átvészelje a huszonötmillió forintos költségvetési elvonást.
Szita Károly – miután méltatta a leköszönő igazgató, Babarczy László, a város díszpolgára munkásságát – stabilitást és nyugalmat kért a színháztól. A városháza dísztermének karzatán kíváncsiskodó színészek felé fordulva pedig azt kérte: bátran álljanak ki álláspontjuk mellett, de tegyék ezt méltósággal, és senkit se sértsenek meg. Az ítészektől és a bíráktól a polgármester elvárja: jogi kérdésékben vitázzanak, ám a művészi szabadságot mindenkor tartsák tiszteletben.
Az igazgató személyéről döntő voksolás előtt a már másfél évtizede Kaposvárott élő és a város művészeti életéhez szorosan kötődő Znamenák István egyebek közt úgy fogalmazott: az ember ott alapít családot, és ott születik gyermeke, ahol jól érzi magát. Az igazgatói pályázat vesztese, Korognai Károly közölte: ez is verseny, és a színházi szakmában egyébként sincs helye sértődöttségnek.
Znamenák a kaposvári teátrum élén
Miután szerdán este – második nekifutásra – döntött Babarczy László színidirektor utódjáról a somogyi megyeszékhely közgyűlése, Szita Károly polgármester nyugalomra, a harc beszüntetésére szólította fel a teátrumot érintő ügyekben szemben álló feleket. Július 1-jétől Znamenák István, a Csiky Gergely Színház vezető rendezője ül majd a színház igazgatói székébe, és mint lapunknak mondta: neki, illetve az új színházvezetésnek kell folytatnia a kaposvári teátrum népszínházi hagyományait.
2007. 03. 23. 0:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!