A tévéalagút kapujában

Csend, adás. Csupán ezt a két szót megvilágító tábla maradt a régi. Minden egyéb megváltozott, kisebb, könnyebb és extrább lett. Az eszközök, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen az élet, s amelyek felveszik, rögzítik, továbbítják és sugározzák a képet, a hangot. Igen, a televízió és minden, ami ebbe a mulimédiás káoszba torkollott. A Jövő Házában rendezett Intervízió kiállítás a rejtelmes fekete doboz izgalmas átalakulásán vezet körbe minket.

Kislánykoromban minden hétfőn előkerült egy óriási, fehér lepedő. Akkor kivételesen nem azért, mert testvéremmel szellemesdit játszottunk: a kifőzött ágytakaró mellett előbukkant a diavetítő, s kezdődött a mese. A csodát az adásmentes hétfőnek köszönhettük. Az idő múlásával kisebb fordulóponthoz érkeztünk. „A zúgós hangyák háborúja” helyét parlamenti közvetítések foglalták el. Akkor még nem érdekelt, hogy a politikusok mit mondanak – inkább Jancsi és Juliska vagy az Elveszett játékok –, de végül őket is letaszították a hétfői trónról, s a hét első napja is ugyanolyanná vált, mint a többi.
A Millenáris Parkban megrendezett kiállítás ehhez hasonló nosztalgikus emlékeket ébreszthet mindenkiben, aki meglátogatja a nem mindennapi tárlatot. Belépéskor egy hatalmas falon – még a hely adottságaihoz mérten is óriási – plazmatelevíziók ontják magukból az évszámokkal tűzdelt információkat, amelyek a televíziózás történetének fordulópontjairól tájékoztatnak. A film- és televíziótörténeti mérföldkőnek számító események közé tartozik a színes tévé megjelenése, a holdra szállás élő közvetítése, a köztársaság kikiáltása hazánkban vagy a hidegháború utáni amerikai elnöki látogatás. Ha nincs kedvünk a képernyőt bámulni, továbbhaladva elérkezünk a tévéalagút kapujába. A hosszú folyosó mindkét oldalán régi televíziókészülékeket, kamerákat, videomagnókat, feliratozógépet, térfigyelő kamerákat és vetítőket láthatunk, a lábunk alatti szőnyegen pedig kronologikusan a legfontosabb dátumok és események virítanak pirossal és feketével festve. Az alagútba belépve nincs visszaút. Az első évszám 1884, amikor Paul Nipkow megalkotta képátviteli találmányát, és ezzel elindította a végeláthatatlan folyamatot. Balra megpillantunk egy arcot, s körbejárhatjuk, ő Láng Éva, akinek az arca elsőként tűnt fel a képernyőn. A folyosót minden kétséget kizáróan az 1957-es parabolaantenna uralja, de méretei szerint második helyezett lenne az 1975-ben készült térfigyelő kamera is – viharálló tokban. 1957 más miatt is fontos dátum. A Magyar Televízió ebben az évben közvetítette először élőben a május elsejei ünnepséget, s egyúttal e dátumra esik megalakulásának napja is. A tárlat egyik célja, hogy a közszolgálati médiumot 50 éves fennállásának alkalmából köszöntse.
A folyosóról kiérve egy berendezett tévéenteriőr fogad hang- és képkeverő pulttal, súgótáblával, gigantikus térmikrofonállvánnyal és a monstrum vasstatívokon álló kamerákkal. A kiállítás legnagyobb kincse, a Pye-Morris közvetítőkocsi az Országos Műszaki Múzeumból érkezett. Az 1957-ből származó, kék-fehér csíkos busz négy kamera büszke hordozójaként rögzítette és továbbította az eseményeket. A tárlat területén kék, piros, sárga és pink színű szigeteken tehetünk felfedezéseket. Persze nem pálmafás, homokos tengerpart vár itt minket, hanem egy kisebb tévéstúdió kör alakú ülőhellyel és műsorvezetői pódiummal. A rendszeresen megrendezett programok közt található a NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum), a filmtortenet.hu filmklubja és a Mitől lesz a közönségnek jókedve? című műsor. S ha netán kedvünk támad kipróbálni, hogy milyen érzés egy nem létező televízióstúdióban ülni vagy az időjárás változatosságáról mesélni, csupán a Green Box előtt húzódó kígyózó sort kell kivárnunk.