Nem értem, miért süti le a szemét Lévai Anikó, amikor nemrég megjelent könyvéről kérdezik. A konyhaablakból című kötetre a legnagyobb rosszindulattal sem mondható, hogy beállt volna vele a First Ladyk olcsó népszerűségi kampányába, de még az sem, hogy a mai magyar valóság sztárocskáinak sorába lépett volna. A kötet a legkevésbé szakácskönyv. Bár sok jó receptet találunk benne, azok csak úgy vannak lejegyezve, mint ahogyan azt saját magunknak írogatjuk fel az erre a célra fenntartott füzetünkbe. Se több, se kevesebb, mint amiből tudjuk, hogy jót fogunk főzni. A Fidesz elnökének felesége pontosan tudja, hány perc alatt sül a harcsa puhára a sütőben, vagy mit jelent, amikor azt írja: „a felaprított újhagymát forró olívaolajon egy kis sóval áthúzatjuk, és átforgatjuk rajta a tésztát” – minek részletezné? A megszokott mozdulatok rutinja süt át a sülteken, s a sorok közötti helyet inkább összehúzza, mintsem arra pazarolná, hogy fölöslegesen ecsetelje, milyen érzéseket keltenek benne a konyhában ekkor már bőségesen terjengő illatok. Ehelyett inkább mesél, azt viszont egyre nagyobb kedvvel és humorral.
A rövid, csattanós történeteket az ételek illatán túl könnyű mosoly is átlengi, amellyel a szerző visszagondol a családi, diplomáciai utak és hétköznapok emlékezetes eseményeire. A receptközi anekdotákból megtudhatjuk, hogyan élte túl Szájer Józsefék kislánya azt, hogy néhány órára az akkor még gyermeknevelésben járatlan Orbán házaspár gondjaira bízták a kollégiumi években, vagy miként kúszott a konyhaszekrény tetején telelő birsalmasajtok közé egy lehallgatókészülék kábele, de a legnagyobb részletességgel megismerkedhetünk a különböző ünnepkörökhöz kötődő magyar népszokásokkal is, a magasztosabb hiedelmektől az olyan praktikus teendőkig, mint a disznóvágás, amit így lépésről lépésre átélhet az is, aki még életében nem vett részt ilyesmin. Lévai Anikó ünnepkörökre felfűzött könyve gazdag, ízlésesen illusztrált gyűjteménye az érdekes, mulattató történeteknek és a népi hagyományoknak. Ínycsiklandó gasztronómiai remek, illetve kedvesen szórakoztató és tanulságos olvasnivaló egy ismerős, mégis különleges család ünnepeiről és hétköznapjairól.
(Lévai Anikó: A konyhaablakból. Jokerex Kiadó, 2007.)
Emlékek, ízek, családi történetek
O L V A S Ó
2007. 05. 11. 23:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!