Nagyvárosi mozaikkockák

(Berlin)
A korszakos jelkép, a kapu előtt óriásdaru éktelenkedik, hatalmas épületeket bontanak-húznak föl a német fővárosban, hallatlan ütemben zajlik Berlin modernizálásának üteme. Alig sikerült olyan fotót készítenem, amibe ne lógott volna bele egy-egy exkavátor. Mondják, több milliárd eurós adóssága van a hipermodern épületek emelése, utcaképek szépítése miatt a germán fővárosnak, több mint két kelet-európai országnak együttvéve. Mégsem fáj a főpolgármester feje: mögötte a német állam „aranyfedezete”.
Jó érzés tudni, hogy a magyar állam is hozzáadja a magáét az új Collegium Hungaricum fölépítésével, Berlin fő ütőerének, történelmi fasorának, az Unter den Lindennek a szomszédságában. Bokrétaünnepségéről a minap tudósítottunk.
Az év végére átadandó magyar kollégium a háborúban ugyanezen a helyszínen elpusztult elődjét, többi, külhoni társával együtt Klebelsberg Kunó kultuszminiszter létesítette a húszas években. A külföldi magyar intézetek hálózatát a Trianon utáni megcsonkítottságában magára ébredő, magára adni kívánó Magyarország kultúrpolitikájának hangsúlyos részeként alakították ki, aminek révén művészetünk, tudományos és művelődési életünk eredményeinek külhoni megjelenítését célozták. Most sem kevesebb a cél. Csak nagyobb a kihívás – mármint a metropolisok kulturális dömpingjében. Nemcsak a berlini Collegium Hungaricumnak, hanem a második éve újraindult Ungarischer Akzentnek is ez az összetett, nagy volumenű feladat jutott. Újságíró-delegációnk most néhány napos ízelítőt kapott belőle. S ezzel párhuzamosan – Berlin ama korszerű törekvéséből is, hogy immár használatlan, elavult ipari létesítményeket hipermodern kulturális térséggé alakítanak át.
Meglátogattuk például a Hamburger Bahnhofot, mely az egykori vasúti pályaudvar épületét, eredeti üvegablakait, építészeti örökségét megőrizve, hatalmas kiállítótermek hajléka lett: a kortárs képzőművészet állandó múzeuma (Beuys, Monk, Lichtenstein, Kiefer, Fraser, Gonzales-Torres, Warhol stb. műveivel), és extrém időszakos kiállítások helyszíne, továbbá a jelenkori művészet híres német kollekcióinak gyűjteménye, filmes archívuma, mediális művészetek kutatási központja stb.
E tekintetben roppant érdekes, funkcionalitásában remek intézményt ismertünk meg, pazar műalkotásokkal. Ám időszakos kiállítása – ami Schmerz, azaz Fájdalom címen hirdeti magát szerte a berlini falragaszokon – ötletessége, gazdagsága és a látogatót minden érzéke révén „becserkésző” interaktivitása mellett – engem személy szerint inkább taszított. A fizikai fájdalom képzőművészetben „lecsapódó” megjelenési formáitól a spirituszban őrzött tumoros agyvelők elrettentő látványáig, az orvostörténelmi múzeumtól kölcsönzött, narkózis nélküli, fájdalmas beavatkozások hajdani eszközeitől a Krisztus passióját sebekben (5260 körüli), ökölcsapásokban (123), pofonokban, ostorcsapásokban mérő adatok kivetítéséig – változatos kínokkal borzasztotta el a gyanútlan látogatót.
A Berlini Múzeum 1998-ban elkészült, új épületszárnyában, melyet az önálló zsidó múzeum számára emeltek, két évezred német–zsidó történetét és máig ívelő kultúrtörténetét mutatják be, néprajzi tárgyak, festmények, vallási ereklyék, könyvek, szövegmagyarázatok révén. Ebbe a közegbe illesztették be a németországi magyar kulturális évad egyik eseményeként Forgács Péter dokumentumfilmes A dunai exodusának anyagát. A művész annak az Andrásovits Nándor nevű kapitánynak az archív fotóit nagyította ki és komponálta életszerű montázzsá, aki az 1939-es év folyamán menekülő zsidó családokat szállított a Dunán a Fekete-tengerig, hogy Palesztinába jussanak, illetve a szovjet megszállás alá került Besszarábiából Németországba igyekvő német parasztokat hajózott ellenkező irányba. A harmadik – fotókból montírozott – történet már magáról a kapitányról és a több ország partjait nyaldosó folyamról szól, mely eleven kultúrákat, hagyományokat és viharos korszakokat kötött össze. Az emlékezés kultúrája térben és időben…
A Morph-csoport (Drabik István. Gaál József, Kalmár János, Mata Attila, Szabó Tamás) majdhogynem archaikus kifejezőeszközökkel jeleníti meg a lét alapkérdéseire csupaszított világképét – puritán figurális műalkotásokban. Fából, sárból, bronzból, „szögezett” vasból készült, organikus szobraik mély valóságélményt váltanak ki a berlini magyar nagykövetség kiállítótermében. Roppant hasznos, modellértékű előadások hangzottak el a kulturálispiac-kutatás és a támogatási rendszer témaköréből a Kultúra és gazdaság című nemzetközi konferencián, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg Berlinben.