A lelkesedés még ma is hajt

Egy eldugott magyar falucskába érkezik az olasz befektető, aki a kultúrházat cipőüzemmé alakítja át. Csodát tesz, beteljesíti az álmokat, vagy csak megigézi az asszonyokat? – nem tudni. Almási Tamás második játékfilmje a fiatal magyar írónő, Halász Margit novelláján alapszik, a Mario, a varázsló főszerepében pedig Franco Nero látható. Az olasz filmcsillag már a sokadik magyar filmfőszerepet vállalta el, ezúttal a gázsiról is lemondva, az itáliai forgalmazási jogokért cserébe állt a kamera elé.

Egyik életrajza szerint eddig százhatvankét filmben játszott. Hogyan lehet bírni ezt a munkatempót?
– Régebben megfogadtam, ha elveszítem a lelkesedésemet, akkor abbahagyom a filmezést. De a film iránti szeretetem nem múlik, a végtelen lelkesedés még ma is hajt. A pálya utóbbi tíz évében pedig sok fiatal rendezővel is együttműködtem. Sokszor csak merő szórakozásból elvállalok egy-egy filmes jelenlétet, és az se baj, ha nem főszerepre kérnek fel. Nemrég egy olyan filmmel keresett meg egy fiatal rendező, amely a mentális sérültek világában játszódik. Elolvastam a forgatókönyvet, és igent mondtam a bohócdoktor szerepére. Beöltöztem bohócnak, és nagyon jól éreztem magamat a kórházi betegek között. Még ma is hajt a kíváncsiság, hogy mindig új dolgokat fedezzek fel. Ez az oka annak, hogy a világ minden tájára elmegyek forgatni. Így a különböző kultúrákat is jobban megismerhetem. Tavaly Csehországban, Belgiumban, Skóciában és természetesen Olaszországban is forgattam. És sikerült olyan helyekre eljutnom, ahol az ottani világ igazi arcát is láthattam.
– Jut ideje a forgatások alatt ilyen felfedezőutakra?
– Ha többet akarunk látni, mint egy átlagos turista, a filmezés talán az egyik legjobb módja a különböző országok felfedezésének. A színész egy forgatás alatt akár két-három hónapot is távol van az otthonától, és nem mindennap forgat. Szabadidőmben gyakran és szívesen barangolok mindenfelé.
– Almási Tamás filmje, a Mario, a varázsló is tekinthető egyfajta kirándulásnak. Önt leginkább hősszerepekhez kötik a nézők, eddig nem gyakran láthatták társadalmi drámákban.
– Valóban, talán csak egy társadalmi drámában láthattak a nézők, amit tíz éve forgattam Torinóban, Sergio Rossival. Az érem című film – úgy, mint most a Mario, a varázsló – egy gyárban játszódott, ott is főnököt alakítottam. S hasonlóan Almási Tamás alkotásához, ott is a főhősnőhöz való viszonyulásomból fakadt a film drámai feszültsége. Ám Almási Tamás filmje még nagyobb színészi kihívás. Itt a forgatókönyv szerint sem beszélek magyarul, csak olaszul, míg a cipőüzem dolgozói a főhősnővel egyetemben csak magyarul tudnak. Ráadásul alig van szövegem, s a színészeknek a mimikával és a gesztusokkal kell játszani úgy, hogy a nézőkkel is el tudják hitetni, a szereplők között igazi drámai folyamatok zajlanak.
– Több mint negyven év színészi pálya után csak tavalyelőtt rendezte meg első filmjét, a Forever Bluest. Miért várt ennyi ideig a rendezéssel?
– Eredetileg rendező szerettem volna lenni. A pálya kezdetén a barátaimmal dokumentumfilmek készítésében vettem részt, a mai napig e társaság tagja egyébként Vittorio Storaro Oscar-díjas operatőr is. S bár mindig a kamera mögött szerettem volna állni, állandóan elé zavartak, mondván, ezzel a fizimiskával ott a helyem. A színészi karrierem így indult. De már nagyon fiatalon rendeztem volna, el is mentem Rómába, megmutattam a filmtervemet egy producernek. Meg vagy te húzatva, te színész vagy! – mondta, és felajánlotta életem első jelentős főszerepét. Ezek után egymás után jöttek a színészi felkérések, s bár azóta több filmet készítettem nem színészi minőségben, egyik sem a nevem alatt futott. A Forever Bluest azonban már nem tudtam másnak adni, mert túlságosan a lelkemből jött. Egy ambícióját vesztett trombitás és egy gyerek találkozásáról szól. A zenész segíti a gyermeket abban, hogy fogadja el, ismerje meg önmagát, míg a gyereknek köszönhetően a művész visszanyeri az önmagába vetett hitét. Nagyon személyes film, mivel – amellett, hogy egykor trombitaművész szerettem volna lenni – már hosszú idők óta fenntartok egy intézményt, ami nehéz helyzetű gyerekekkel foglalkozik, s ez a szívügyem.
– Három filmes cége is van. Producerként milyen alkotásokat szeret leginkább?
– A kicsit különleges, úgynevezett független filmeket szeretem a leginkább. Legutóbb Louis Nero filmdrámájának voltam producere – pedig nem a rokonom! De komolyabbra fordítva a szót, társproducerként részt vettem például olyan játékfilm készítésében is, amely a hatvanas évek elején játszódik, s a délolasz bányászok életét mutatja be. Sokféle filmet kedvelek, csak legyen igényes a mű. A Mario, a varázsló forgatókönyve is azonnal megfogott.