A madarak tanácskozása

Mesekönyvek illusztrálásával kezdte a pályáját Szilvásy Nándor Munkácsy-díjas grafikus, érdemes művész. Korai illusztrációi között ott vannak a Móricz Zsigmond Állatmeséihez vagy Fekete István halhatatlan remekműveihez, a Lutrához készült rajzai. A 60-70-80-as években a legkiválóbb magyar plakáttervezők egyike volt, jó néhány munkája ma is a hazai alkalmazott grafika története kiemelkedő darabjának számít.

Szilvásy Nándor műtermének a falán szép, régi kulcsok is láthatók a madárképek között, s ez eszünkbe juttathatja azt, hogy a madár az égiekkel való kapcsolat megtestesítője, ha úgy tetszik, kulcs az igazság, a tisztaság állapotára, a lélekre való rátaláláshoz. S valóban, amióta világ a világ, a madár mindig többet jelentett az ember számára, mint csicsergő vagy éppen károgó, karmos-csőrös, ide-oda szálló lényeket. A súlytalanság, a szabadság jelképeként jelennek meg már az ókori vígjátékban is, Arisztophanész éppenséggel a Felhőkakukkvár lakóit látta bennük. Innentől kezdve a középkor, reneszánsz szimbolikus, a Giotto-képek Szent Ferenc körül gyülekező, a kis Jézus kezére szálló madarain át Braque őszi szántóföldek fölött repülő, Bernáth Aurél ablak előtt átlibbenő vagy éppen Alfred Hitchcock fenyegető sötét felhőt formáló szárnyasáig a madár mindenkor különös jelentőséget kapott a vizuális művészet mesterei számára, egészen a második évezred utolsó éveiig.
Mégis, azt is mondhatnánk, új szakasz a madarak és a képek közötti kapcsolatban, amikor a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján Szilvásy Nándor feleségével, Szalontay Ágnessel együtt néhány évtizedes, igen sikeres budapesti plakáttervezői munkálkodás után Révfülöpre költözött, hogy idejét kizárólag a festményeknek és az ember szárnyas barátainak szentelje, a bennük megtestesülő szabadság jegyében. Valójában azonban nemcsak az ég madaraihoz kerülhetett közelebb, de paradox módon ahhoz a gyermekkori tájhoz is, amely a családi hagyományokon túl a szabadság színes papírsárkányait is jelentette a számára. Ahogyan gyermekkorában a Makó környéki motívumokat rajzolgatta, mostanában úgy idézi meg képein a Balaton-felvidék szelíd lankáit, a tó víztükrét, a parti nádast, a nyári fürdőzőket, a vitorlásokat vagy éppen a különböző színű, eredetű macskákat, amelyek a maguk törvényei szerint élnek, ha úgy van kedvük, elfogadják a szeretetet, a kényeztetést, de mindig ők szabják meg a feltételeket.
Megtalálta volna a művész Révfülöpön és a környező tájban a teljes világot? E teljességen belül kap igazi értéket, értelmet az a felszabadultság, játékosság, amely a Józsefvárosi Klubgalériában a művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett kiállítás legtöbb darabját, ha úgy tetszik, a Madarak tanácskozását jellemzi. S a többi kompozíciót is, amelyeken a földi és az égi világ lényei mintha egyre jobban hasonlítanának egymáshoz. Papageno, Hrabal dolgozószobája, Bimbózó lányok árnyékában, Graffiti, Levitáció – a képzelet világában az emberi test is képes arra, hogy múlt és jelen, az itteni és távoli, a látható és a láthatatlan között lebegve élje meg a szabadság súlytalanságát. Mintha csak mindannyiunk számára kínálkozna a lehetőség, hogy a világot jelentő deszkák fölé emelkedjünk, ahogyan egyik plasztikája ígéri, vagy, ahogyan az Yves Klein előtt tisztelgő két munka láttán eszünkbe jut, kékek, vörösek, zöldek, sárgák szárnyán megtartva kimerevítsük az időt az elindulás és a megérkezés között.
(Szilvásy Nándor festményei. Újlipótvárosi Klubgaléria, szeptember 14-ig, hétköznapokon 14– 20 óra között.)