Sok elmélet között elvész a gyerek, főleg az újságíró-palánta: a média- és kommunikáció szakos hallgatók újabb és újabb generációi tapasztalják meg ezt, mivel a képzés sajnos jellemzően nem elég gyakorlatias – tisztelet a kivételnek.
Egy szerkesztő panaszkodott egyszer, hogy nem tud mit kezdeni a gyakornokokkal, akiket az egyetemről közvetítenek. Komoly dolgot nem bízhat rájuk, mert azt se tudják, hogyan kell hozzákezdeni az adatgyűjtéshez, vagy hogy mit érdemes egyáltalán kérdezni egy interjúban. De az apróbb dolgokban sem tud velük mit kezdeni, mert ha azt mondja, „hírkép„, azt kérdezik: „tessék?”
Persze tehetséges lehet a delikvens, de ez nem minden, és miért kellene az ő – és az őt kiképző szerkesztő vagy idősebb kolléga – vére és verítéke árán, hosszú, kínos hónapok alatt elsajátítani olyan dolgokat, amelyeket egyetemen és egyetemen kívül is megtanulhat, végigpróbálgathat az ember. Már ha van hozzá összeszedett szakirodalom, amely lépésről lépésre vezet végig az első leütéstől a cikk befejezéséig. A hiánypótló kötet elmegy a források hitelességének vizsgálatától a jó címadáson át egészen addig, hogy milyen programmal lehet a leggyorsabban interjút lejegyezni, és hogy mit írjunk egy cikk első soraiba, ha azt szeretnénk, hogy el is olvassák azt.
Mindez szakirodalomhoz méltó összeszedettséggel, és reagálva a 21. század kihívásaira (például: hogyan maradhat életben az írott sajtó munkása az internetes-tévés hírdömpingben, vagy hogy olyan új „műfajokat” is számba kell vennünk most már, mint a chat-interjú).
Néhány letölthető részlet már most lapozgatható a könyv honlapján.
