Józsa Ágota elmondta: eddig azt feltételezték, hogy a ház egyetlen etapban, 1840 körül épült, ezzel szemben a most folyó átalakításokat megelőző kutatások során szembesültek azzal, hogy már 1561-ből vannak utalások erre az épületre. Ezek szerint az 1537-től négy évtizeden át folyt várerődítési munkálatok részeként alakították itt ki a tábori rendész házát börtönnel, kápolnával. Az egykori késő reneszánsz épületből egyetlen faldarab maradt meg.
A következő bővítés a 18. század közepén történt, ekkor boltokat toldottak az utcafronthoz, majd néhány évtizeddel később – 1790 és 1792 között – emeletet húztak az épületre. Ez a szint azonban teljesen elüt az alsótól: boltozatok közepe fölé helyeztek főfalakat, ami az utókort meglehetősen bonyolult statikai megoldások alkalmazására készteti – jegyezte meg a szakember.
Józsa Ágota közlése szerint – jelzett téglák hiányában – ma már nem állapítható meg, hogy a következő fél évszázadban mikor került még egy szint az épületre, amely ekkor már nem a hadsereg, hanem egymást váltó polgárcsaládok tulajdona volt, majd egyikük 1924-ben a városnak adta el a házat. Ezt követően alakítottak ki először bérlakásokat az épületben. A szakember megjegyezte: a harmincas években felvetődött, hogy vármúzeumot alakítanak ki itt, de a turisztikai hasznosítási terv – jelentős módosulással – végül egy étteremben öltött testet.