Az események után egy héttel jártam a Visztula partján, hogy a magyar kultúra és gasztronómia friss nyomait keressem. Szerencsére ehhez elég volt a Varsói Magyar Kulturális Intézetbe eljutni. Nemcsak azért, mert itt hivatalból adagolják az országimázst, hanem azért is, mert itt működik a Cafe.hu. Magyar kávézó, amire már a lengyel gasztrokritika is felfigyelt. Maciej Nowak híres lengyel étteremkritikus egyenesen így biztatja honfitársait a hely felkeresésére: ha bármilyen finomságot hiányoltok a balatoni nyaralásról, nem kell stresszelni. Minden, ami fontos, megtalálható Varsóban.
Éppen ez volt a célja Pellérdi Tamás tulajdonosnak. Kezdettől fogva „bemutatóteremnek” szánta a kávézót. A vitrinben Túró Rudi, Erős Pista, magyar kávé. Bejön a vendég, rendel egy pörköltet tarhonyával. Ízlik neki a sosem látott köret, meg is tudja rögtön venni. Lecsóhoz a füstölt szalonnát, paprikát, kolbászt. A tulajdonostól tanácsot is kap az elkészítéséhez. A szemem előtt pergő jelenet nem megrendezett illusztráció: egy bajszos lengyel a pulttól nagy zacskó paprikával távozik – a hétvégén magyar truváj lesz egy lengyel konyhában. Az úr egyébként egy közvélemény-kutató cégnél nagykutya, napi vendég. Nem csoda, hiszen az üzleti negyedben vagyunk. Az itteni magyarság fiatalabb része inkább délután telepszik le a kis asztalok köré. Családias a hely. A falon plazmatévé, animációfolyam, Frakk, a macskák réme finom háttárzenére tátog. A magyarságérzés és a nosztalgia időnként a feledés mélyéről habzik fel, idősebb vendégek örömmel csodálkoznak rá a falon függő szódásszifonra. A régi készülékek karbantartására és a patroncserére is van lehetőség.
A kínálat házias. Napi két leves és két főfogás. Sok lengyel először csalódik, nem értik, miért nincs mindig pörkölt és halászlé, mint annak idején a Balaton partján. A sztereotípiák a bélbolyhokban is megtapadnak. Pellérdi Tamás ezért finoman egyensúlyozik. Vannak fix napok: brassói nap, csülkös bableves nap. De igyekszik frissíteni a gulyás–csárdás–paprika közhelyekkel kiparcellázott magyar konyha arculatát. Megmutatni a lengyeleknek, hogy elképzelhető magyar étel paprika és fokhagyma nélkül. Bizalmi kérdés – a lengyel vendég elsőre nem érti a tarhonyát. Majd megkóstolja, és most már szinte sláger. Gyanakodva méregetik a főzeléket – leves, főétel? Végül követelik a sárgaborsós és lencsés változatot. A káposztás tészta és a túrós csusza jól jön pénteken, amikor a lengyelek többsége nem eszik húst. Imádják a káposztát, odavannak az uborkáért – mégsem ők találták fel a káposztával töltött uborkát. Viszont hálásan fogadják a magyar vendéglátó erre vonatkozó ajánlatát.
Pellérdi szeretne nagyobb léptékben is megágyazni a magyar gasztrojelenlétnek. Beszállít éttermekbe. A magyar libamájat imádják, barátkoznak a mangalicával és a szürke marhával is. Továbbképzésben gondolkodik, ezen keresztül a lengyel séfek közelebb kerülnének a magyar alapanyaghoz. A beszállítók megbízhatósága probléma, de például a Magyar kavalkád jó alkalom volt új kapcsolatok építésére. Olyan partnerekre van szükség, akik képesek finomhangolni, hiszen a lengyel gyomor máshoz szokott. A füstölt hús túl sós neki, és bizony nem született fűszerdzsánki.
Egyre ismertebb a Cafe.hu, de a tulajdonos hiányolja a magyar gasztronómia térfoglalásához szükséges összehangolt stratégiát. Szerinte miközben nő a borfogyasztás presztízse Lengyelországban, az itthoni pályáztatás körülményessége miatt időt és ezzel teret is vesztünk. Az állandó jelenlét kiépítése a legfontosabb, amiben sokat tudna segíteni helyismeretével. A piaci sikerek elérése mellett a misszió is számít. Mint mondja, van annyira hazafi, hogy ha nem hinne abban, hogy az a bor, amit az asztalra tesz, üt akkorát, mint egy francia, bele se kezdene.
