Később már annak a háznak a konyhájában beszélgetünk, ahol új, lengyel életüket berendezték. Természetesen először a Magyar Kavalkád kerül szóba, nem véletlenül. Ahogy Keresztes Gáspár fogalmaz, ekkora tömegeket vonzó, magyar vonatkozású eseményre utoljára talán akkor került sor, amikor Horthy Miklós a harmincas években Varsóba látogatott. A cél az volt, hogy Magyarország nagyszabású, vidám fesztivállal tegye le a névjegyét a lengyel fővárosban, az intézet pedig észrevétesse magát. A széles gasztronómiai kínálat mellett a különféle kézműves mesterségek gyakorlói is bemutatkozhattak. Az óváros szívében található sétányon tágas színpad várta a magyar zenészeket. Fellépett a hagyományos népzenei formákat újraértelmező Tárkány Művek, verbális portékáját kínálta a debreceni Solid Galeri nevű hip-hop formáció. Roptak itt magyar táncot lengyelek (a poznańi Piroska Együttes), és hallhattak a fesztiválozók Bartók-átiratokat a Jánosi Együttes tolmácsolásában.
A rendezvény egyik legfontosabb eredménye Keresztes szerint az, hogy Varsó lakossága újra találkozott az élő magyar kultúrával. A kölcsönös érdeklődés létezik, és bár gyakran meghatározzák bizonyos sztereotípiák, ezeket is munkába kell fogni – a lengyel kultúrafogyasztó a megszokottakon keresztül eljuthat a frissebb vagy még kevésbé ismert tartalmakhoz. Bartóktól Kurtágig. Az egri bikavértől a tokaji furmintig. És ha már bor: itt lenne végre a lehetőség arra, hogy helyrehozzuk a kárt, amit a KGST mennyiségi igénytelensége okozott a lengyel fejekben – sokan a mai napig a homoki lőrékkel azonosítják a magyar borkínálatot, pedig egy ideje Varsóban is értő és vastag pénztárcájú réteg fogyasztja a borokat.
Műfordítóként Keresztes Gáspár azt is el szeretné érni, hogy az intézet munkájával ismertté váljon kint a század első felének magyar szellemi termése. A Nyugat és a századforduló teljesítménye, vagy éppen Rejtő munkássága. A lengyel könyvpiacon nincs jelen sok kortárs szerző – Krasznahorkai és Esterházy kedvező kritikai fogadtatása elsősorban a Berlin-effektusnak köszönhető, Spiró meg inkább lengyel házi szerzőnek számít. Éppen ezért az intézet szeretné szélesíteni a kínálatot: nyitni a fiatal magyar irodalom felé, az esszé, a gyerekirodalom irányába, de történetileg is mélyíteni a jelenlétet, például Ottlik újra kiadatásával, vagy olyan nevek bedobásával, mint Hamvas Béla.
Hosszabb távon szeretnének minél inkább a Kavalkádhoz hasonló, közönségalapú rendezvényekben is gondolkodni. A hagyományos ágak mellett megjelenni végre a magyar dizájnnal, a divattal, vagy éppen a kortárs képregénnyel. Beszélni a közös sporttörténetről is, helyet adni például a kortárs magyar táncnak, amire nagyon fogékony a lengyel közönség. A magyar gasztronómia és kultúra további lengyel térhódítása nem az ötleteken és a helyismereten fog múlni.
