Hogyan is lehet „képileg” kibontani a fentebb megpendített társadalomkritikát? Döntse el mindenki maga, hogy a karba épített elektronikus visszaszámláló készülék a jól vagy a rosszul kategóriájába esik-e. Mindenesetre filmünk szereplői ilyennel szaladgálnak. Az idő pénz közhelyét ugyanis úgy egyszerűsítik le a „nem is olyan távoli jövőben”, hogy idővel és időben kell fizetni minden jóért. A gazdagoknak, ugye, több az idejük, több mindenre is fussa nekik. Nálunk, a megberhelt villanyórák hazájában persze biztos lennének, akik egyszerűbb módját választanák az időnyerésnek, mint hogy gályázzanak érte, de erről a rendező szerencsére nem tudott.
De ha már az idő áll a középpontban: mindenki 25 évesnek néz ki, a százéves is, ráadásul anyóspajtás feneke van olyan feszes, mint a lányáé. Az élet innentől kezdve a kaliforniai egészségfarm és a barátságos home porno elegye. A kevésbé tehetősek persze kénytelenek mértékkel élni, hogy meghosszabbítsák szánni való életüket – bár adódik a kérdés, hogy esetükben miért is az igyekezet. Ha pedig lejár valakinek az ideje, vagyis nem tud rátölteni, akkor a teste önmegsemmisül. Rendesen motiváltak a fogyasztók…
Ebben a világban tengődik hősünk, és szegénynek bizony kevés az ideje. Ám egyszer csak nagyobb mennyiséghez jut belőle, igaz, valakinek a halála árán. Amiről nem tehet, de hát már csak ilyenek a szerencsétlen egybeesések. Mondani sem kell, ez felpörgeti az eseményeket rendesen, újdonsült időmilliomosunk még kiélvezni sem tudja a hirtelen támadt időtöbbletet. A koldusból királyfi lesz, illetve űzött vad, nyomában a Timekeeperek célkeresztjébe kerül. Ettől kezdve kész rohanás a Justin Timberlake játszotta egyszerű ember élete, még meghalni sincs ideje, illetve ezért (is) szorítunk neki, hogy legalább arra ne legyen.
Niccolnak mindig is jó érzéke volt olyan témák látványos elővezetéséhez, amik „benne vannak a levegőben”. Általában olyan jövőképet fest, amilyennek már most előttünk áll a vázlata. A Gattaca (1997) a genetikailag szabályozott társadalmat modellezte, a Truman show (1998) forgatókönyvírójaként pedig a reality televíziózás lejtmenetét jelezte előre. A tökéletesített társadalom tökéletesen megmerevíti az osztálykülönbségeket – mintha ez lenne Niccol alaptétele. Az aktuális manifesztumban talán kicsit több hangsúly esett a látványra, de tulajdonképpen nem buta film ez. Nem is beszélnénk le róla senkit. De kemény 109 percbe kerül, hogy kiderüljön, időpocsékolás volt-e.
(Lopott idő – színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi, thriller, 109 perc, 2011. Rendező: Andrew Niccol. Forgalmazó: Intercom)
