Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy abból, amit csinálok, Ausztriában egy egész falu megélne – mondja házigazdánk, Balázs Antal, a kulturális központként is működő magángyűjtemény alapítója és vezetője, miközben munkatársnője páratlan gyorsasággal elénk varázsolja a vendégváró szettet: üdítő, lakodalmas sütemény, pálinka. A Macimúzeum látogatóbarát intézmény, igaz, a pálinkakóstolás nem tartozik az alapszolgáltatások körébe. Rákóczifalván azonban még Balázs Antal sem abból él meg, hogy turistákat csalogat az Alföld közepére.
Sok falat kell még ledönteni, hogy végre ne csak a nagyvilág figyeljen fel a kuriózumra, hanem a múzeum közvetlen környezete is – beleértve a helyi erőket és a közeli Szolnok „illetékeseit”. Pedig körülbelül 1600 játékmaci várja a plüssfanokat. Eddig 45 országból érkeztek látogatók, havonta ötszázan váltanak jegyet. Ez öt év alatt 25 ezres látogatószámot jelent, és még 52 ideiglenes kiállítás megrendezésére is futotta a lelkesedésből.
A gyűjtemény hazai viszonylatban egyedülálló. Itt van Teddy-bear, az ősmaci is. A modellt a híres Steiff gyár vitte sikerre több mint száz éve. Ez a gyerekszobákban ugyanúgy érezteti a hatását, mint a nagyobb aukciósházak árverésein – ahol manapság súlyos fontezrekért mennek el az ősplüssök. Egészen különleges hazai kuriózumokat is őriznek itt: a legendás színész-komikus, Latabár Kálmán plüssmaciját, aki rongylábú gazdájával együtt még a híres Állami áruház című filmben is felbukkant, de ide vonult vissza a Szolnoki Művésztelep hírnevét öregbítő Chiovini Ferenc gyermekkori mackópajtása is. A kiállításon többször feltűnő fekete plüssmedvéknek ugyancsak komoly történelmi múltja van, állítólag a Titanic fedélzetén szörnyethalt gyerekek emlékére készültek.
A macik az egész épületet ellepik, még az ideiglenes kiállításokra is jut belőlük, sőt Kölcsey Ferenc itt őrzött kanapéján is csücsül egy – igaz, azt már csak a Photoshopon edzett szem tudja elképzelni, ahogy a Himnusz írója szórakozottan a puha buksiba túr.
Egy talált tárgy megtisztítása – maci a lekvárban
Minden egy álommal kezdődött. Igaz, ez az álom először a kacska szocialista jólétet jelképező családi házban öltött testet. A frissen leszerelt, 23 éves Balázs Antal a szűkös anyagi források ellenére belevágott az építkezésbe, egy 90 éves asztalosmester régi székkel segítette ki: a lelet a Gorove grófi család kastélyából származott. Szakkönyvek és segítség híján (az ismerős asztalosok csak röhögtek frissen támadt buzgalmán) Balázs maga kezdett a bútor felújításába. – Elkezdtem dikicselni – ahogy fogalmaz. Mire az önképzésnek köszönhetően bútorszakértővé vált, Tóni (ahogyan a legtöbben ismerik) végzetesen megfertőződött a régiségek iránti szenvedéllyel. Kezdetben mindent gyűjtött. Egyszer a leszállított bútor egy játékmackóval lett kitámasztva, azért, hogy az ne verje össze az utánfutó oldalát. Az állatka új gazdára talált.
Tóni rávette ezek után súlyosan beteg édesanyját, hogy figyelmét ne a fájdalomra, hanem az egyre érkező újabb és újabb játékok rendbetételére, megvarrására fordítsa – a mai napig akad segítő kéz. Szükség is van rá, a legtöbb példány leharcolt állapotban kerül elő. Az egyik maci például egy nagy adag szilvalekvárba merülve várt jobb sorsára.
Kuruc kell ahhoz…
A szakszerű leletmentést és a macik korának pontos megállapítását sokáig nehezítette, hogy nem voltak magyar nyelvű szakkönyvek. Azóta a macikultusz sokakat megfertőzött, annyira, hogy a hamisítás például már ipari méreteket öltött. De hogy ne csak Teddyért legyünk oda: létezik magyar macikuriózum is, ami abban különbözik a nagy elődtől, hogy a talpaiban furnérlemezeket találni. A magyar maci mindig egyenesen áll – csipetnyi nemzetkarakterológia. A „tősgyökeres” rákóczifalvai medvék is színre léptek, és kitartóan járják a világot. Az a szokás alakult ki, hogy a helyiek egy-egy nyaralás alkalmával magukkal viszik a kuruc viseletbe öltöztetett játékfigurákat, és fényképfelvételeken örökítik meg a medvék világjárását az albán tengerparttól egészen a kínai nagy falig. Az egyik kurucmaci még az unió központjában is tiszteletét tette, és Barroso elnök székébe is beleülhetett. Ráadásul Rákóczifalván készülnek majd azok a kabalafigurák, amelyek a magyar olimpiai csapatot kísérik el jövőre Londonba. A MOB által jóváhagyott macicsapat harminckét sportág képviselőiből áll össze.
Játékmedve születik
A széles körben ismert, és bájossága folytán nem véletlenül népszerű eredetmítosz szerint Theodore Roosevelt amerikai elnök (1858–1919) nevéhez nemcsak komoly politikai döntések sora köthető, hanem közvetve neki köszönheti megszületését a plüss házi kedvencek ősapjának tekinthető Teddy maci is. Az elnök vadászaton járt, és sajnálatból megkímélte egy medvebocs életét. A történetben rejlő üzleti potenciált kihasználva egy élelmes vállalkozó, bizonyos Morris Michtom gyorsan piacra dobta az esetre utaló mackófigurákat.
A macigyűjtemény az 1902 és 1970 közötti időszakot öleli fel. A régi macikon az is látszik, hogy fiúnak vagy lánynak szánták-e őket. Minden bunda egy igazi személyiséget takar. A 40-50 évvel ezelőtti medvéket ennek megfelelően öltöztetik be a gyerekfoglalkozásokkor, így a legkisebbek az öltözködéskultúrával is megismerkedhetnek.
Polírfény a gombszemen
De nem csak ezzel próbálják megfogni a fiatalabb generációkat. A múzeum saját költségén szerény hüllőházat is fenntart, hogy a rákóczifalvai gyerekeknek ne kelljen a jászberényi vagy a pesti állatkertbe felutazniuk, ha a siklónál összetettebb állatot akarnak látni. Bábelőadásokat is rendeznek, a darabokat is saját maguk írják. Balázs és néhány lelkes helybéli ráadásul régóta dédelgeti egy különleges nyári színház alapításának tervét is. A teátrumot a kastélydomb helyén ásott bányagödörbe álmodták meg. Az ötlet még a Nemzeti, valamint a Szolnoki Szigligeti Színház egykori igazgatójának, a tavaly elhunyt Schwajda Györgynek a fejéből pattant ki.
Az már csak polírfény a gombszemen, hogy Balázs a plüssuniverzum tágításán túl egy olyan ipari dizájngyűjteményre is szert tett, amit hamarosan a Szolnoki Kereskedelmi Főiskola hallgatói dolgoznak fel. A megvilágosodás akkor érte, amikor egy 1869-ből származó Pick-dobozt talált az egyik sufni mélyén. – Itt tartottunk akkor, én meg a tejeszacskót hozom a boltból, és a felét már kicsurgatom, amíg a pénztárhoz érek – csodálkozott rá a kontrasztra, ami a magyar ipar múltja és a késő-kádári össznemzeti gány között feszült. Ma már 2000 doboz sorakozik a szekrények tetején, a gazdagon illusztrált békebeli layoutok sokasága egy önbizalomtól duzzadó korszakról mesél.
A kommunikáción is biztos „dikicselt” Balázs Antal. Felkészült nyilatkozó, aki mintha ösztönösen érezné, mi a küldetése egy közintézménynek. Megszállott... ám a kiállítóhely működéséről vallott nézeteire mégis a hűvös fejű profizmus jelző illik. Nem is sokan kedvelik a múzeumi szakmából. Olyanokkal dolgozik inkább együtt – főleg leszázalékoltakkal –, akik tudják, hogy valamit tenni kell a településért. Tudják, hogy a kultúra vonzza a vállalkozókat. – Azért nem jön ide senki, hogy kókadozzon – teszi hozzá. Együttműködésben gondolkodik, szolnoki vendéglátósokkal, közintézményekkel. Közben még a megyei kábeltévé sem mozdul rá a programokra. A muzeológusok fanyalgására egyébként csak annyit mond: „Mi nem vagyunk szakemberek. Mi ezt szeretjük, ennyi. Egy dolgot meg kell mondani, hogy ide legalább jönnek.”
