Ismerjük az érzést, azt a viszketést, az élesedő vadászösztönt lomtalanítás körül: muszáj szerezni valami kedves kis izét. Egy pofás Vulkanfiebert. Tonett széket. Lámpaernyőt. Akármit.
Ott van aztán a magyar lakosság statisztikaliag beméretlen, lengyelpiaci, MDF-piaci, józsefvárosi piaci csencseléseken szocializálódott masszív hányada. A hétvégi bolhapiacosok, a Petőfi Csarnokban bizniszelők. És nyomukban a dizájn piacok egyre nagyobb vásárlóközönsége, a szofisztikált fogyasztók hada, az egyedi tárgyakra éhes WAMP-generáció.
Egyenes az ív: Magyarországon mindig is erős kultúrája volt a lomizásnak, a piacozásnak, a csencselésnek. A bolhapiacok paradicsoma a szakavatottak szerint mégis inkább Németország, Hollandia és persze London.
Egy holland és egy Münchenben élő magyar tulajdonos kellett az első magyarországi Bolhapalota megnyitásához is, bár az import ötlet pofonegyszerű, és az előzmények alapján érthetetlen is, miért nem jutott eddig eszébe senkinek hasonlóba kezdeni.
Az egyik tulajdonos az antik tárgyakért rajong, a másik művészetpártoló: az Anker köz 2-4 szám alatt nyílt üzlet a két motiváció összefésüléséből alakult. A koncepció szerint a Bolhapalotában bárki bérelhet magának polcot, vitrint, kirakatot, az ár attól függ, mennyire kiemelt helyre kerül a portéka. (Összehasonlításképp: míg a Petőfi Csarnokban egy hétvégi standolás 3000 Ft, itt dupla árért négy hétig lehet vitrint bérelni.) A bérlők között akad üvegékszer készítő, dizájner, hobbigyűjtő, de van, aki csak egy-két feleslegessé vált tárgyat hoz be – mindannyian maguk árazzák be a portékájukat, és ha az áru elkel, az ellenértékét meg is kapják, jutalék levonása nélkül.
Az üzlet jól jár (a bérleti díjakból tiszta bevétele van), a bérlő is boldog (nem kell az áru fölött rostokolnia, csak leadja, kifizeti a helyet és vár), a kincsvadász pedig végképp jól jár, mert több tucat eladó portékáját böngészheti kulturált tálalásban, egy helyen.
És itt tényleg van az égvilágon minden. Akad a WAMP áraihoz képest valamivel olcsóbban kézműves ékszer, könyv, simán hozzáragadhat az ember kezéhez egy értékesebb bakelit, egy régi táska, a porcelán Lenin mellett elfér az exkluzív, ezüst cigarettatárca. Fogyasztani nyűg, lomizni viszont muszáj.
