2009 Halloweenjére a Fűrész-széria erős kifulladásnak indult, a hatodik részre már nem maradt friss feldarabolni-, kizsigerelnivaló. A nézők érdektelenségét látva a stúdiórendszer működésbe lendült, s leporolt egy 2006-ban leforgatott, home video jellegű ijesztgetős amatőrfilmet, amit remek marketingstratégiával az interneten keresztül futtattak fel. A Parajelenségek 100 millió dollár feletti bevételével hirtelen új profitcsatornát nyitott, a jogtulajdonos Paramount pedig új halloweeni sikerszériára lelt. A tavaly bemutatott második rész már világpremierben indult, így összpontosítva az erőket, az idei harmadik epizód pedig már a jól bevált receptet követte és többek között a Twitter emelte a minden idők legjobban startoló horrofilmje pozícióba.
A Parajelenségek 3. 1988-ban játszódik, beszámol az előzményekről is, ijesztgetései vérszegények: lakásbelsőt pásztázó kézikamerával igyekszik fenntartani a feszültséget. Akárhogy keresem, nem találom benne a spirituszt, ami miatt meghökkentő módon minden idők legjobb horrorfilmjei között emlegetik a Parajelenségek-mozikat. Igaz, én még az Ideglelés – The Blair Witch Project 1999-es sajtóvetítésén is kis híján elaludtam.
Mi okozza mégis a Parajelenségek hatalmas sikerét a 3D monstrefilmek árnyékában? Az eredményben feltétlenül sokat számít az internetes víruskommunikáció. A Parajelenségek-moziknál tipikusan a csekély belekerülési költség többszörösére rúg a marketingkampány ára, a spontánnak tűnő kommunikáció pedig egy vonalzóval megrajzolt terv része. A fiatalok kajálják, sokan még ezekről a filmekről is azt terjesztik, hogy valódi felvételek, ahogy annak idején az Ideglelésről is.
Ezeket a módszereket persze évtizedek óta ismerik és gyakorolják az amerikai filmgyártásban, de korábban jobbára a fősodron kívüli független filmstúdiók alkalmazták őket. Azokra a B-mozikra gondoljunk, amelyeket egyébként Tarantino másolgat előszeretettel. Az újdonság tehát csak annyi, hogy most egy nagy stúdió alkalmazza ugyanezeket a módszereket.
A sikerhez persze kell még valami: egy jó filmezési koncepció. A kézikamerázás személyközeli élményt ad: itt nincs más galaxis, zöld fejű űrrendőrök, világuralmi szándék. A Parajelenségek az ismeretlentől való félelemre épít, a mindenkiben rejlő ösztönös félszre. Nézése közben pedig valódi moziélményre számíthatunk: a nézőtéri sikítás láncreakciót indít el, kizárólag közösségi mozizással működik. Mégse várjon senki elsöprő katarzist a Parajelenségek 3-tól. A továbbra is nagyon szerény ijesztgetéseket bárki szimulálhatja otthon, azok nem félelmetesebbek annál, mint a Zimmerferi 2. fehér lepedős jelenete.
Az okkultizmus homályos bevonása az elátkozott szellemház történetébe pedig feltehetőleg a további folytatások számára lesz jó kiindulópont. S ezen még a film- és formanyelv sem képes nagyot dobni, főleg ha valaki viszonylag gyorsan elunja a rángatózó képeket. Való ez a film viszont a mobillal videózó tömegeknek, akik ötleteket gyűjthetnek hasonló film készítésére, és akár még ugyanazt a valószínűtlen karriert is befuthatják, amit a Parajelenségek kiötlői. Csak egy ötlet kell hozzá. Meg egy mobil.
(Parajelenségek 3. – színes, feliratos amerikai horror, 83 perc, 2011. Rendező: Ariel Schulman és Henry Joost. Forgalmazó: UIP-Duna Film)
