Szombaton kezdődik a szezon

Az Olasz Kultúrintézetben tartják a MÁV Szimfonikus Zenekar új bérletsorozatának első koncertjét.

BL
2011. 10. 26. 7:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új bérletet a zenekar 1945-ös megalapításában múlhatatlan érdemeket szerzett, majd mártírhalált halt volt MÁV-elnökről, Varga Lászlóról nevezték el. Az együttes vezető karmestere ebben az évben is követi az előző évadban megkezdett gyakorlatot: saját hangversenyeit ciklusba rendezi, amelynek egyes előadásai különböző bérletsorozatokban csendülnek fel – mondta Strausz Erzsébet, a zenekar sajtóreferense.

Az idén a szombaton induló új bérlet nyitókoncertjén Mozart Don Giovannijának nyitánya, a zeneszerző D-dúr (Prágai) szimfóniája, valamint Brahms I. szimfóniája hangzik el. Tavaly Haydn négy utolsó szimfóniája alkotta az egyik sorozat magvát, az idén Mozart négy utolsó szimfóniája, egy-egy híres operájának nyitánya és Brahms négy szimfóniája alkotja a sorozat műsorát. Mozart operái között a Don Giovanni az, amelyről a legtöbbet írtak és mindmáig a legtöbbet beszélnek, többrétegű mondanivalója és egészen csodálatos zenéje okán – magyarázta Takács-Nagy Gábor karmester. Az opera nyitánya a maga rövid szimfonikus formájában egyfajta sűrített kivonatot ad a teljes műből.

Az operát Prágában mutatták be, és 1786-os bécsi bemutatója után először Prágában játszották azt a D-dúr szimfóniát is, amelynek szellemisége és zenei anyaga számos ponton szoros rokonságot mutat a Don Giovannival. Brahms mind a négy szimfóniája kiemelkedő jelentőségű, korszakos remekmű. Az első különös jelentőségét az adja, hogy szerzője több mint húsz évig érlelte magában, mielőtt a nyilvánosság elé bocsátotta volna 1876-ban.

A zenekar és a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatóságának szervezésében csütörtökön a volt Andrássy úti székházban megkoszorúzzák Varga László emléktábláját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.