A Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia szegedi akadémiai bizottságának védnökségével megszervezett rendezvényen a felsőoktatási intézmény két néprajzkutatója, Mód László és Simon András tart előadást a Kárpát-medence összefüggő borászati és szőlészeti kultúrájáról – mondta Dlusztus Imre borászati szakíró, az esemény házigazdája az MTI-nek.
A rendezvényen tizenegy kiváló „bortudós” mutatja be három-három remekművét. A tokaji borvidékről Áts Károly, az egriről Kaló Imre, Badacsonyból Laposa Bence, a Dél-Balatonról Légli Ottó, Sopronból – pontosabban Fertőrákosról – Luka Enikő, Szekszárdról Takler Ferenc, Villányból pedig Tiffán Zsolt érkezik a Tisza-partra.
A neves hazai termelők mellett az összes, határon túli, jelentős számban magyarok lakta borvidékről is bemutatkozik egy-egy termelő: Balla Géza az arad-hegyaljai Ménesről, Brutler János a szatmár-hegyaljai Béltekről, Bott Frigyes a muzslai dombok közül a Felvidékről, Maurer Oszkár pedig Bácskából és a Szerémségből hozza el kedvenc borait.
A vendégek igazi hungarikumnak számító fajtákból, a mézes fehérből vagy a bakatorból készült borokat is megízlelhetik majd – közölte az Elitbor.hu szakportál főszerkesztője.
A mézes fehérből vagy a bakatorból készült borokat is megízlelhetik
A történelmi Magyarország borvidékeit, szőlőfajtáit és kiváló borait ismerhetik meg azok, akik szombaton ellátogatnak A borok tudósai, tudósok borai című gasztronómiai rendezvényre a szegedi Móra Ferenc Múzeumba.
2011. 11. 22. 19:42
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!