Akram Khan 2008-ban Sydney-ben lépett fel. Az előadás után hazafelé indulva apja hangját vélte hallani. Taxiba vágódva fel is hívta rögtön, bengáli nyelven diskuráltak hosszasan, majd miután letette a telefont, a taxis váratlanul hátrafordult, és ugyanezen a nyelven kezdett hozzá beszélni.
Majd jött a végső döbbenet: a taxis megkérdezte, vajon az apja nem egy kis bangladesi faluból származik-e. A fuvaros véletlenül pont Khan apjának egykori legjobb barátja volt. Ezek az ép ésszel fel nem fogható véletlenek, amik nem is annyira véletlenek – ez lett a kiindulópontja Akram Khan Vertical Road című koreográfiájának, amely a földi lét és a spiritualizmus közötti választásról szól. A klasszikus indiai kathak és kortárs tánc keveredik ebben a munkában is, ahogy Khan összes eddigi koreográfiájában.
Légüres térben férfi mozog, hosszan, lassan, transzba esve létezik a színpadon, majd hirtelen megjelennek a többiek, és lüktető tánc indul. Lenyűgöző fizikalitás, elementáris jelenlét, sodródás, fájó fények, megnyugtató árnyékok, Nitin Sawhney kozmikus muzsikája, ködként szálló fehér por. Hullámzó lüktetés. A színpad közepén feszülő, tejüveghez hasonlatos függöny a választóvonal a földi lét és a spiritualitás között – Khan értelmezésében. A Vertical Road történet nélküli – energiák áramlanak szabadon, öntörvényűen. Hibátlan, tökéletesre csiszolt táncmű, de valami mégis hiányzik. Akram Khan elképzelt gondolatai, filozófiai mélyfúrásai félúton megrekedtek.
A táncfolyam abbamarad, a férfi ismét egyedül táncol tovább és tovább, a nézőre pedig, a két életet elválasztó függöny lehullásakor, rászakad az üresség.
(Akram Khan Company: Vertical Road. Trafó. November 4.)
