Koleszár Ferenc keramikusművész régóta a tűz szerelmese, ami nem csoda – ha valaki keramikusnak megy, jó, ha szereti ezt az elemet, és bánni is tud vele. Korábban is készített engóbozott plasztikákat, amelyeken azzal kísérletezett, hogy milyen nyomot hagy rajtuk a korom, egy elvillanó, pillanatnyi láng. A gondolat persze nem állt meg a performansz szerű kiállítások, megnyitókon „felvillanó” képek alkotásánál, s hamar megfogalmazódott benne annak igénye, hogy mindezt nagyban kéne csinálni…
Hát hatezer tégla és három mázsa fa elég nagy. Csakhogy többnyire ha valaki elkezd gyújtogatni ennyi anyagot, hamar börtönben végezheti. Kellett tehát a hely, az ügy, az esemény, amikor egy kisebb épület felépítése és felgyújtása nem piromániának, hanem alkotásnak minősül. Amúgy ennek még hagyománya is van, igaz, nem Nyugaton, hanem a Gangesztől Keletre. Az egy nap alatt felépített és elégetett oltárok, szentélyek a buddhizmust követő országokban a népszokások részét képezik. Csak nálunk furcsa, ha valaki azért épít, hogy lerombolhassa. Ez a nyugati ember gondolkodásában barbárság. De azért van a művészet, hogy olyan dolgokon is elgondolkozzunk, amik amúgy nem jutnának eszünkbe.
Az ötlet tehát elindult a maga útján, s elébb jött a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF), ahol Koleszár Ferenc a kerámia stúdió vezetője, s elsőnek féléves feladatként adta ki a tégla + tűz kombinációt. Az iskola műhelye azonban még mindig pici volt, és az eredmények sem nőttek túl egy kipakolás keretein. Az Össztűzben azonban többre vágyott. Égő falakra, lángoló tűzoszlopokra. A BKF segítségével tehát pályázat jött létre, és eredetileg idén nyáron lett volna az első Össztűz, azonban a fiatal pályázók mintha nem látták volna a lehetőséget ebben az ügyben, mintha nem érdekelte volna őket, hogy ezúttal nem a hagyományos keretek közötti feladatmegoldás, hanem saját kreatív határaik feszegetése a feladat.
A beérkezett pályaművek nem győzték meg a döntőbírákat, ezért úgy döntöttek, még egyszer nekifutnak a kérdésnek. Másodjára már hét művészeti intézmény tizenhét pályaműve érkezett be. Ezek közül három épült meg a békásmegyeri tűzoltóság udvarán, hogy aztán október 22-én ellenőrzött körülmények között lobbanhasson lángra egy zenés, szalonnasütős későőszi pikniken. Ha a sors nyúlt bele, hát nagyon jól tette, a kissé csípős, hűs időben égetni talán szerencsésebb is, mint 40 °C fokos kánikulában kormozni. A piknik remekül sikerült, és a MOME és a Széchenyi István Egyetem diákjai által megépített kompozíciók is rendkívüli látványt nyújtottak. Az Össztűz tehát mindenféleképpen új fejezetet nyitott a mostanában futó művészeti események sorában. A bevett formák és megszokott megoldások helyett – amihez a kész módszerekhez és megoldásokhoz szokott fiatal művészgenerációk szoktak – ezen a helyen nem jöhetnek számításba. A három alkotás elkészítéséhez az egyedül ülök egy szobában, és alkotgatok mentalitása sem jöhetett szóba: csapatok kellettek, akik megosztják a munkát, kitalálják a koncepciót, és megépítik azt. Építészek, keramikusok, dizájnerek összefogása a tökéletes hatásért. Furcsa, hogy a BKF diákjai nem mutatkoztak be a hazai pályán, holott még a focivébén is alanyi jogon vehet részt a rendező ország.
Jövőre azonban remélhetően a BKF-esek is megmutatják, mit tudnak, hiszen nincs nagyobb kihívás annál, mint amikor a saját portánkon is a MOME diákjai villognak. Az biztos, hogy az Össztűz letette névjegyét az őszi, és remélhetőleg a kora tavaszi művészeti események közé is, és olyan fórum született, ahol a kreativitás, az együttműködés kerülhet előtérbe a lépten-nyomon mantrázott önkifejezéssel szemben.
(A fotókat Béres Ádám és Cseh Dániel készítette.)
