Szelet, nem szelet

A kilencvenes évek botrányművésze, Damien Hurst idén újra jelentkezett: a kilencvenes évek botrányzenekarának, a Red Hot Chilli Peppersnek tervezett albumborítót az I’m With You című új lemezhez. Párhuzamos történet.

Damien Hirst egyike azoknak a művészeknek, akik a kilencvenes évek posztmodern hulláma során még azt is megkérdőjelezték, hogy a művészet művészet-e egyáltalán, és egyike azoknak is, akik a képzőművészetet a „sznobok játszóterévé” tették. A kétezres évek elején Londonban megjelent a remodern kiálltvány, illetve a Billy Childish és Charles Thomson neve fémjelezte stuckista mozgalom, amelynek mottója az volt: A Dead Shark Is Not Art – azaz, egy halott cápa nem művészet – utalva ezzel Hirst munkájára. Az ekkor induló művészgeneráció a figurális művészetek, a kézzel alkotott műalkotások becsületének visszaállítását tűzte ki céljául, visszatérést a modern művészetek alapjaihoz. Ezzel párhuzamosan jelent meg a színen a street art mozgalma is, amelynek jelszava volt a Don’t Believe The Hype! A brit művészeti közélet ekkor azonban már túl volt a YBA-nak nevezett posztmodern képzőművészeti mozgalom virágzásán.


Alszik, közben alkot

Az YBA betűszó a Young British Artists kifejezésből ered. A több konceptualista művészt is magába foglaló mozgalom két központi alakja Tracey Emin és Damien Hirst voltak. Tracey Emin igazából egy hard core Tereskova-szerű performansz, gender és mindenféle „artist”. Valahol prototípusa egy művésztípusnak, akivel mi is találkozhattunk ezekben az időkben hazánkban. Két főműve közül az egyik, a My Bed egy gyógyszeres flakonokkal és szeméttel körülvett bevetetlen ágy, amiben több napon át fetrengett a szenvedélybeteg művésznő. Szó szerint, hogy aztán kiállítási tárgyként szerepeltesse. Másik 1995-ös, Everyone I Have Ever Slept With című műve valóban az, amit a cím sugall: egy kis kétszemélyes sátor, amibe Tracey Emin beleírta azon férfiak és nők nevét (elég sokat), akikkel valaha szexuális kapcsolatot létesített 1963 és 1995 között. A YBA művészei abban különböztek a hatvanas évek hasonló performansz művészeitől, hogy ezeket a munkáikat a hype révén milliókért voltak képesek eladni műgyűjtőknek. Számos csavar van életében: többek között a sátorkában szereplő egyik név azé a Billy Childishé, akinek akkori szeretője, Emin kiáltotta egy vita során, hogy „Your paintings are STUCK! You are STUCK!” – azaz „leragadt”, s innen ered a stuckizmus elnevezés. Emin a kilencvenes években extravagáns viselkedésével, a meleg és feminista női jogok melletti harcos kiállásával, valamint a konzervatív Theatcher-kormányzattal szembeni hangos politikai performanszaival hívta fel magára a figyelmet. A Blair-kormány adópolitikája miatt azonban 2010-ben szakított korábbi liberális nézeteivel, és nyilvánosan is a Konzervatív Párt támogatói közé lépett.


Cápahús kilója 150 ezer dollár

Damien Hirst 1991-ben készítette The Physical Impossibility of Death in the Mind of Someone Living (A halál fizikai lehetetlensége valamely élő lény elméjében) című műalkotását, ama bizonyos „szeletelt” cápát. A mű a korszak szimbólumává lett, és még könyvet is írtak róla. Egy árverésen a mérnöki pontossággal megszervezett hype-nak köszönhetően ugyanis a formaldehidbe áztatott, felszeletelt cápát 12 millió dollárért adta el. Másik műve, amely szintén ismert lehet széles körben, egy Swarovsky gyémántokkal kirakott koponya. Piroschka Dossi a jelenségről szóló, és magyarul is megjelent Hype című könyvének borítóján is szerepel.

Damien Hirst úgy lett művész, hogy életében ecsetet a kezébe nem fogott. Ő máig legyártja az ötletet, és egy lelkes, pontosabban jól megfizetett csapat kivitelezi azt. A kétezres évek elejére ő lett minden idők leggazdagabb élő művésze. Jelenlegi vagyona meghaladja a 250 millió brit fontot. 2008-ban egy teljes kiállítását adta el kéz alatt a Sotheby’s-nél. A neve aztán egy időre eltűnt, több plágiumpere is volt, amelyek felemésztették vagyona egy részét. Hirst idén szokatlan helyen: az új Red Hot Chilli Peppers albumon jelent meg művészeti vezetőként.


A tűz tudja, mit kell elpusztítani

Amikor 2004. május 24-én a Momart Warehouse – ahol a YBA mozgalom művészeinek számos alkotását, köztük Tracey Emin sátrát is őrizték – leégett, a tűz kapcsán felszínre törtek azok az indulatok, amik már régóta forrongtak a kortárs művészettel kapcsolatos diskurzusban. A BBC, a Times és az Independent kolumnistái egyaránt kifejezték ellenérzéseiket azzal kapcsolatban, hogy a „művek” biztosítási értéke több millió fontban volt meghatározva, miközben a valóságban Emin műve tulajdonképpen egy akkori áron kb. 20 font értékű Decathlonos sátorka volt. „A mű újraalkotása tehát nem okozhat gondot a művésznőnek, bár minden bizonnyal némi frissítésre lesz szükség 1995 óta partnereit illetően” – írta például az Independent művészetkritikusa, Tom Lubbock. A Chapman testvérek 2003-as, Turner-díjjal kitüntetett, Halál című, felfújható matracra 69-es pózban elhelyezett gumiemberkéi, amelyek szintén a tűz martalékává váltak, hasonlóan inkább az élcelődés és viccek tárgyát képezték, semhogy egy hatalmas művészi érték elvesztése fölötti megdöbbenésről szóltak volna.


Hatalmas leárazás

A valóságos és az „eszmei kár” és a biztosítási érték közötti különbségek egyben a YBA mozgalom népszerűségének végét is jelentették. A sznob közönség persze még kitartott, de pár év múlva, 2007-ben az egyik legnagyobb vesztes épp Damien Hirst volt: az egyik első személy, akit közvetlenül arcul csapott a gazdasági világválság. A válság kezdetét jelző esemény, a Lehman testvérek kereskedőházának bedőlése előtti hétvégén egyik művét (ezúttal egy szeletelt bárányt) majd 10 millió dollár értékben tudta eladni. A válság kitörése utáni hónapban tartott árverésen művének értéke tizedére zuhant: egy másik hasonló bárányt alig potom egymillió dollárért volt csak képes értékesíteni. A kortárs konceptualista művészet lufija tehát végleg kipukkant. Az elmúlt éveket Hirst millióit számolgatva és bíróságra járkálva töltötte, hisz számos lenyúlt és kisemmizett művész lépett elő plágiumperekkel, főleg olyanok, akiknek a tényleges műveivel Hirst milliókat kaszált saját neve alatt, sokszor meg sem kérdezve azokat. Az egyik kisemmizett, Rachel Howard ugyan nem perelte be Hirstöt, de a művészettörténészek Hirst „fine spot paintingjeit” ma inkább tulajdonítják már Howard munkássága részének.


A párhuzamos történet

A Red Hot Chilli Peppers története a fentiekkel némi párhuzamosságot mutat: áttörést jelentő sikerét az együttes abban az évben (1991-ben) aratta Blood Sugar Sex Magic című albumával, amikor Hirst megalkotta ikonná érett szeletelt cápáját. Hirst – hasonlóan az RHCP tagjaihoz – erre az időszakra nem nagyon emlékezhet, hiszen kokain- és alkoholproblémái ugyanúgy az újságok címlapján voltak, ahogy ez Antony Kiedis drogos ügyei kapcsán is így történt. Damien Hirst odáig ment, hogy egyik alkalommal törzshelye, a Soho-beli Grocho Club előtt egy égő cigarettát helyezett péniszébe a paparazzik csodálkozására. Hasonló mutatványokat ekkortájt a szintén a „cucc” hatása alatt lévő RHCP tagjai is bemutattak. Aztán tíz dicsőséges év következett, mígnem valamikor szintén 2006 táján jött a változás: az RHCP Stadium Arcadium albumánál már a „true fanok” számára is sok volt a póz, a hatalmas hírnévvel együtt jövő kiüresedés. Aztán csönd. Amíg Hirst pereskedett, az RHCP-ből kivált John Frusciante gitáros és a többiek is azon gondolkodtak, hogyan tovább. Szinte szimbolikusnak is vehetjük, hogy 20011-ben az RHCP összefogott Damien Hirsttel, hogy életük egyaránt legjellegtelenebb, mondhatni legüresebb alkotásával térjenek vissza. Damien Hirst albumborítója a tartalomhoz hasonlóan semmitmondó, színtelen, szagtalan. Nincs botrány, és botrány nélkül már izgalom sincs. A nagyság látszata ürességgel párosul. Sic transit gloria mundi.