Jerzy Skolimowski a hatvanas évek lengyel filmgyártásának emblematikus figurája, aki nemcsak Roman Polanski Kés a vízben című remekének forgatókönyvírójaként szerzett magának hírnevet, de nagy visszhangot váltott ki, hogy 1967-ben betiltották Kezeket fel! című alkotását, ami erősen meghatározta a rendező további karrierjét is. A most 73 éves Skolimowski az elmúlt években színészként feltűnt David Cronenberg Gyilkos ígéretek, valamint Julian Schnabel Mielőtt leszáll az éj című filmjeiben, de a rendezéstől 1991-ben eltávolodott. Direktori karrierjének új szakasza 2008-ban a Négy éjszaka Annával című mozival kezdődött, a magyar koprodukcióban készült Ölésre ítélve pedig tavaly Velencében debütált. Utóbbi a Biennálén nagy meglepetésre a zsűri különdíját és Vincent Gallo révén a legjobb színész díját is elnyerte. A különdíj feltehetőleg a rendező életművének, korábbi érdemeinek és erőfeszítéseinek elismeréséül szolgál, megelőzve olyan alkotásokat az olasz mustrán, mint Aronofsky Fekete hattyúja, a most a magyar mozikba kerülő Barney és a nők, vagy Takashi Miike, Tsui Hark, Tom Tykwer és Francois Ozon filmjei.
Az ölésre ítélve lassú tempójú meneküléstörténet, ahol a néző számára már-már kínzóan telepszik rá a cselekményre a lélekábrázolás, és annak táji kivetülése. Gallo meglehetős elhivatottsággal menekül, miután az őt Afganisztánban elfogó amerikai katonáktól egy baleset után megszökik. Célja a túlélés, ennek érdekében hasít keresztül a vadonon, a fagyos éjszakában, s ha ösztönei úgy diktálják, a kegyetlen gyilkosságtól sem riad vissza.
A rendezői koncepció, hogy az általános érvényűség jegyében se tér, se idő ne legyen meghatározva, kifejezetten elismerésre méltó. A történet univerzalitását erősíti a szövegnélküliség, ami csak manapság vált ki nagyobb megütközést, Skolimowski viszont bátran vallja az elődök ars poeticáját, miszerint a kevesebb néha több, s nem árt bízni a képek erejében. Az Ölésre ítélve azonban a végére megbicsaklik: az öntörvényűnek ható brutális gyilkossági jelenet nemcsak sokkoló, de szükségtelen is, a menekülés pedig monotonná válik, amelyből idővel elillan a feszültség. Így végső soron a hovatartás kérdése sem nyugtalanítja már a nézőt, s a thriller feszültségkeltési technikái nélkül a film inkább válik szerzői drámává, ami viszont ellentétes kezdeti érzésünkkel. A film eleji politikai utalássor is a távolba vész, s marad Gallo természettel vívott szélmalomharca. Éppenséggel ez is elegendő lehetne – több történéssel, nagyobb átéléssel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!