Super8 – a rövid huszadik század, vágatlanul

Super8.hu: privátfilm-gyűjtemény az első kézi kameráktól a digitális kor kezdetéig.

Hiába, hogy Európa egyik legnagyobb online kutatható archívuma, és hogy Magyarország első, eddig egyetlen Super8-lelőhelye, mégsem ez lesz az a honlap, ahová szüntelen lelkesedéssel járok vissza. Sebaj, hiszen úgy tűnik, hogy nem is elsősorban nekem, a nosztalgiára vágyó egyszeri netezőnek készült. Ahogy a bemutatkozó szövegükben is írják: „a mozgóképtár kötelező feladat archív anyagokra vadászó filmkészítőknek, reklámfilmeseknek, VJ-knek”, s csak utánuk következnek „azok a filmszeretők, akik pusztán látni szeretnék, hogyan éltek a nagyszüleik”.

Ha most egy dokumentumfilm forgatására készülnék, vadul kezdeném el kutatni a témámba vágó videókat, így azonban egy-két óra bánatos kattintgatás után elhagytam a Super8.hu-t. Nem egy „filmes Fortepant” találtam, „csak” egy archívumot. Egy füst alatt arra is rácsodálkoztam, hogy milyen sokat számít a tálalás: a Fortepan egyik titka éppen az, hogy meseszép, és öröm nézegetni, ez is volt a céljuk.

Mindez a Super8-ra kevésbé igaz: a honlap kissé kezdetleges, szépnek nem mondanám, a videók egy „super8” felirattal a közepükben jelennek meg (a jogbitorlást megakadályozandó), és egy hatalmas számláló ketyeg a képernyő alján. Persze ez is indokolt, hiszen azok, akik kutatnak, esetleg videót vásárolnának a gyűjteményből, századmásodperc pontossággal vághatják össze azokat a képsorokat, amelyekre szükségük van. De a nézegetés öröméből azért sokat elvesznek ezek, ahogy a honlap kivitelezése is.

Ehhez még hozzájárul a videók elég nagy részének gyér minősége is, amiről természetesen nem a gyűjtők tehetnek. A lelkes amatőr mozgóképrögzítők technikai háttere sokáig nem volt olyan fejlett, mint a fotósoké, ezért hát több esély van élvezhető minőségű fotót találni akár már a huszadik század első éveiből, mint kifejezetten szép amatőr filmfelvételt az ötvenes évek elejéről. Ezenkívül a filmet sokkal könnyebb elrontani, mint a képet: az amatőrizmus, ami fényképen sokkal kevésbé szembetűnő, egy átlagos családi snittről valósággal ordít, és csak csekélyke vigaszt nyújt, hogy milyen érdekes például egy harmincas évekbeli karácsonyfa kisgyerekkel és kiscicával súlyosbítva. Egyszerűbben: sok felvételben nem igazán tudtam gyönyörködni. A Super8 gyűjteményének legkorábbi darabjai egyébként a kézi kamerák elterjedésének idejéből, az 1930-as évekből származnak, és – ahogy a Fortepan esetében – a digitális technológia megjelenéséig tart a Super8.hu időegyenese is. Itt érdemes egy kis kiegészítést tenni, a honlapon elérhető gyűjteménynek ugyanis nem a teljes állománya készült szuper 8-as filmre. Nem is készülhetett, mert ezt a filmtípust csak 1965-ben hozták forgalomba, amatőr filmes célokra, kazetta formájában, így meg lehetett spórolni a film vaksötétben végzett be- és kifűzögetését. Az 1965 előtt felvett filmek a szuper 8-as elődjére, normál 8-as filmszalagokra készültek.

Apropó, a másik probléma: a rendszer csak kulcsszavakra tud keresni, időintervallumokra nem. Ha például a negyvenes években készült filmekre vagyunk kíváncsiak, kénytelenek vagyunk egyenként beütni a keresőbe az éveket, és – amennyiben az adott évben készültek felvételek – azokat meg is kapjuk találatként, és a film készítésének évére kattintva megnézhetjük a teljes éves termést is. A téma szerinti címkézést viszont nagyon gondosan, jelenetenként végezték, adott kulcsszóra ezeket a jeleneteket kapjuk meg, de ugyanitt a teljes felvételek is lejátszhatók. A találatokat akár szakaszonként is elmenthetjük, linkkel megoszthatjuk, és saját listát is készíthetünk. És az is igaz, hogy néhány szép és érdekes csemegére is akadhatunk, de csak hosszas ide-oda kattintgatás után. A YouTube-on keringő reklámfilmbe be is válogattak néhányat:

Összefoglalva: filmeseknek (történészeknek, elkötelezett szuper 8-rajongóknak stb.) kincsesbánya és inspiráció lehet a Super8.hu, de kimondottan látogatóbarát honlapnak nem nevezném. Nem volna szép dolog, ha ennek az okát abban keresnénk, hogy a Super8 esetében nem önkéntes-ingyenes értékmentésről, hanem fizetős szolgáltatásról van szó. Először is azért nem, mert eleve egy nonprofit szervezet, a Privát Filmgyűjtemény Alapítvány készítette a honlapot, a gyűjtemény is őket dicséri. Az is érthető, ha csak fizetés ellenében bocsátják rendelkezésre a videókat, mondjuk reklámfilmeseknek, vagy más olyan delikvenseknek, akik a nosztalgiából anyagi hasznot is kovácsolnának. Másodszor, mert a másodpercenkénti ötven centes átlagár nem nevezhető éppen pénzhajhászásnak: egy harminc másodperces videó jogait alig ötezer forintért veheti meg egy filmes, sokaknak nincs is szükségük ennél hosszabb snittekre.

Nem lehet tehát azzal vádolni az üzemeltetőket, hogy ebből szeretnének meggazdagodni. Elhamarkodott lehet az a következtetés is, hogy a nem túl igényes megjelenés talán azért fér bele nekik, mert úgy gondolják, hogy mindegy: aki akarja, így is, úgy is megveszi. És azért sincs jogunk követ vetni a Privát Filmgyűjtemény Alapítványra, amiért esetleg nem az volt az elsődleges motivációjuk, hogy az oldalukra tévedő átlag látogatónak örömet szerezzenek.