A némafilmkorszak alkonyán, az 1920-as évek végén Hollywoodban játszódó fekete-fehér némafilm Michel Hazanavicius francia filmrendező alkotása. Mint a The Daily Telegraph online kiadásában Bejo elmondta: férje, Hazanavicius róla mintázta Peppy Millert, a film egyik főhősét.
A színésznő kiemelte, hogy bár a film valóban sok szempontból különleges – néma és fekete-fehér –, mégis valójában a forgatókönyve miatt aratott sikert, amit ugyancsak férje írt, aki „képekben gondolkodott”. „Bár egyetlen sornyi szövegem sem volt színésznőként, nem éreztem úgy, hogy bármi hiányozna” – fogalmazott Bejo.
A forgatáson sem érzett különösebb izgalmat – tette hozzá –, legfeljebb eleinte zavarta, hogy esetleg azt hiszik a kollégái, azért kapta a szerepet, mert ő a rendező felesége. A szorongáson átlendülve még pár napba telt, míg el tudta felejteni, hogy színésznőként kell helytállnia, és nem férjének kell megfelelnie, ám ezen éppen az segítette át, hogy Hazanavicius, szokása szerint, az egész szereplőgárdával rendkívül kötetlenül viselkedett – idézte a The Artist brit bemutatójára Londonba érkezett színésznőt a Telegraph.co.uk.
Mint Bejo elárulta, ő maga sokkal temperamentumosabb, hiszen argentin származású. A színésznő szüleivel költözött Párizsba, amikor még csak hároméves volt. 17 éves korától szerepel francia filmekben, férjét hat éve ismerte meg a „francia James Bondról” szóló OSS 117: Képtelen kémregény forgatásán, és azóta élnek együtt. Kisebbik gyermekük, Gloria két hónapja született meg. (Hazanaviciusnak korábbi házasságából még két lánya van.)