„és ha megérett, akkor főzni szavakba a cefrét”

Más fórumokon naplót ír az író vagy a költő, viszont mi most utóbbit felhergeltük, és végül minden kérdésünkre versben válaszolt: Dobai Bálint.

– Egy erős (kolozsvári) első kötet és jó sok publikáció után mostanában alig hallunk rólad. Visszavonultál „vidéki birtokodra”, vagy ledarált a hivatal?
– Visszavonultam vagy ledarált… nincs más lehetőség?
Hinni szeretném, hogy nem mérnek most is időre,
hogy lehetőségem van csöndben gyűjteni ezt-azt,
és ha megérett, akkor főzni szavakba a cefrét.
Közlésekre se kedv, se energia nem terel addig,
és ami megvan tán, most még nem kell a lapoknak:
azt mit meg sem kap, ritkán terjeszti az újság.
Visszavonultam meg ledarált, nincs más lehetőség.

Dobai Bálint 1983-ban született Zilahon. Első kötetét az Erdélyi Híradó Kiadó adta ki az Előretolt Helyőrség sorozatban, 2009-ben, Megfáztam egy temetésen címmel.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán diplomázott. Tinnyén él.

Fotó: a szerző gyűjteményéből

– Egyszer azt mondtad, nem vagy ösztöndíjköltő. Eddig még nem pályáztál semmilyen alkotói támogatásra. Büszkeségből?
– „A büszkeség, ha értelem nélkül marad,
erőtlen, és a semminél többet nem ér.”
Nem állítom, hogy nincs mögötte büszkeség,
de sokkal inkább visszatart a félelem:
ha pályaművet kén' időre költenem
a munka mellett, egyiknek se tenne jót.
Minek gyötörjem így magam s az olvasót?
A jog se bírja jól a léha szellemet.
Na persze, így, hogy el se kezdem, annyi szent:
ha büszkeség ez, értelem nélkül marad.

– Tigris! Tigris! Tinnye tán
csak ezt hallja szinte már.
Vannak más tartalmak itt:
költőből én harmadik,

– Ha jól tudom, lassan második köteted is kész. Olvasol még, vagy már csak írsz?
– Letészem a könyvet. Nyugodjék
szemem egy munkanap után.
Nem vagyok képes úgy, mint egykor
művészetet inni bután.
De hétvégente, hogyha csönd van,
megszólít pár kötet világa:
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!