A vadász éjszakája (1955)
Réges-régen, amikor még nem is volt divat a tetoválás, amikor még szó sem volt ellenkultúráról, amelynek jelképévé válhatott volna, készült egy emblematikus film, amelyben hihetetlen erős jelképként jelent meg egy – pontosabban kettő – tetoválás.
Charles Laughton kultikus rendezése, az 1955-ös A vadász éjszakája Robert Mitchum valószínűtlen alakításával töretlenül kult-státuszért kiállt. A történet főhőse egy vallási fanatikus, aki elvesz egy befolyásolható és megvezethető özvegyet, s két kisgyerekéből próbálja szép szóval, majd erőszakkal kiszedni, hova rejtette igazi apjuk a rablásból szerzett pénzét. A vadász éjszakája a korhoz képest kifejezetten kíméletlen, pszichotikus mozi, amiben már attól is a frász kerülgette az embert, ahogy Mitchum nézett. Bal és jobb kezének ujjaira pedig sokatmondóan a Szeretet (Love) és Gyűlölet (Hate) szavak voltak tetoválva. Azóta mindenki (beleértve Lars von Triert) innen lopja az ujjtetkók ötletét.
Cape Fear – A rettegés foka (1991)
Martin Scorsese a kilencvenes évek elején gondolt egy nagyot és remake-et rendezett, ami akkor égbekiáltó tettnek számított A taxisofőr, Dühöngő bika és Nagymenők filmek rendezőjétől. Az 1991-es mozi egy 62-es Gregory Peck film újrája, amelyben történetesen A vadász éjszakája szadista Robert Mitchumja volt újfent a rosszfiú.
Scorsese a szerepet kedvenc színészére az éppen csúcson tartózkodó Robert de Nirora hagyományozta. Vadállat erőszaktevő De Niro 14 év börtön után felkerekedik, hogy „meglátogassa” az ügyvédet és családját, aki sikertelenül védte őt. De Niro börtöntetkói a kigyúrt felsőtesten pompásan festenek, és Bobtól feltétel nélkül elfogadtuk, hogy ő most egy valóban ijesztő és mindenre elszánt barom, aki vérszagot érez. A kereszt a mérlegekkel a hátán azonban legalább annyira emlékezetes volt, mint a szerep kedvéért elrondított fogai.
Egykoron harcosok voltak (1994)
Kevés sokkolóbb film került a kilencvenes években a mozikba, mint Lee Tamahori szenzációs, Egykoron harcosok voltak című darabja. Az új-zélandi alkotás két maori leszármazott házasságáról, családi tragédiájáról szól. Szeretve gyűlölni, gyűlölve szeretni jellemzi leginkább a Tamahori-filmben felskiccelt kapcsolatokat, amelyben váratlan – mellbevágó – fordulatból sincs hiány.
A rendező Lee Tamahori számára azonnali hollywoodi karriert jelentett elsőfilmjének sikere, s utóbb még egy James Bond-film rendezését is megkaphatta (Halj meg máskor). Az Egykoron harcosok voltak nem egy specifikus tetoválásról emlékezetes, hanem a maorik tradicionális varratai maradnak meg az emberben, egészen rendkívüli atmoszférát kölcsönözve ennek a vad, pusztító mozinak.
12 majom (1995)
A járványfilmek szép és nemes hagyománya egy fékezhetetlen agyvelejű animátor-filmrendező szűrőjén keresztül: ígéretes összetevők. És valóban, Terry Gilliam itt kellően visszafogott, ami a történetvezetést és a közérhetőséget illeti, ugyanakkor épp annyira hibbant, amennyire még jól áll neki.
Nehéz feledni például a járvány pusztította nagyvárosi látképet a lófráló vadállatokkal, és ugyanúgy a retinába ég Bruce Willis tar koponyája és tarkója a tetovált azonosítóval és vonalkóddal. Szinte az EU-s tojások látképe dereng fel így utólag a nézőben…
Amerikai história X (1998)
A kilencvenes évek másik, sokat emlegetett gyöngyszeme, amelyben a videoklippes Tony Kaye megmutatta Hollywoodnak. Edward Norton legjobb, Edward Furlong utolsó jó alakítása teszi fel a koronát erre a mozira. Norton neonáci-skinheadet alakít, aki egy hatalmas horogkeresztes tetkóval a mellkasán hirdeti nézeteit, némi szögesdrótos kiegészítéssel. A történetben aztán a gyilkosság miatt börtönbe került srác „megtér”, de leginkább azt szeretné elkerülni, hogy a gyűlölet elszakítsa tőle öccsét, s kövesse őt.
Kaye szerint az élet igazságtalan, így vállalása önnön megtisztulása ellenére kudarcot vall. A kopasz Norton olyan valószínűtlenül formálja meg a neonácit, hogy egy pillanatig nincs kétségünk affelől, hiszi, amit csinál. A tetoválás azonban még a történetnél is nagyobb riadalmat keltett, így nem véletlen a limitált moziforgalmazás, s Kaye sem erőltette a stúdiókkal való további együttműködést. Fekete-fehér rémálom, rasszista és antiszemita társadalommal.
Mátrix (1999)
Egy időben nemcsak az alkoholgőzös bölcsészbulikon, de komoly szemináriumi műhelymunkák elmezsibbasztó elménckedései során is kötelező volt bedobni hatásos idézetképpen a Mátrix című popkult valamelyik kulcsmondatát – mindkét helyen ennyi elég is volt, hogy az ember intelligensnek látszódjon messziről. Ezek között előkelő helyet foglalt el a „Kövesd a fehér nyulat” jelmondat, ami megmutatja ugyebár, hogy a Mátrix, túl a látványos akciókon, igazi posztmodern vurstli, tele utalásokkal meg idézettel, és legalább úgy megvan alapozva filozófiailag, mint a proletár világforradalom.
Szóval amikor Neo követni kezdi a nyúltetkót (az ahhoz tartozó színésznőt a mai harcmincasok protoerotikus képzeletét pallérozó Szívtipró gimiből ismerhetjük), akkor valójában Alice módjára elindul Csodaország felé. A többi már közismert. ahogy az is, a filmet rendező Wachowski testvérpár később maguk is bevették a tablettát, amitől elfelejtették, még mindig a valóságban vannak...
Memento (2000)
Kultusz kultusz hátán. Christopher Nolan Batmanek és az Eredet előtt 2000-ben készítette el második játékfilmjét, a Mementót, amiben Guy Pearce memórizavaros, s rövidtávú memória híján jegyzetekkel és a magára tetovált üzenetekkel igyekszik képben maradni, hogy mi történik körülötte. Kevés sikerrel teszi mindezt, természetesen a néző legnagyobb örömére.
A Memento tűpontosan mutatta meg Christopher Nolan tehetségét, s mára ő az egyetlen rendező, aki nyolc filmmel a háta mögött még mindig nem hibázott. Itt a fordított történetmesélés mellett Pearce varrott teste és zavaros tetoválásai mennek élményszámba, no meg az élvezet, ahogy a néző egymás után rakja ki a kirakós apró részleteit.
A vörös sárkány (2002)
A krimikben, thrillerekben gyakran találja magát szemben a bűn üldözője olyan jelekkel, nyomokkal, amikről kiderül: irodalmi vagy kultúrtörténeti utalások. A Tesco gazdaságos műveltségi totó szép példái mellett (legyen elég említeni a Da Vinci-kódot), születnek időnként olyan alkotások is, amikben tényleg komoly háttértudásra és műveltségi potenciálra lesz szükségük a nyomozóknak annak érdekében, hogy gyilkos ellenfelük nyomára bukkanjanak. A vörös sárkány már címével is jelzi, hogy ez a sorozatgyilkosos-hajszás film igencsak kedvét leli az efféle rejtvényekben.
Túl azon, hogy magában mennyi mindent jelent a sárkány figurája és a vörös szín, sikerül az egyik legtitokzatosabb és legbizarrabb angol festőművész, William Blake felkavaró látomásait is bevonni a nyomkereső játékba, akinek hasonló című festménye a film tanulsága szerint emberi háton pompázva is ritka erős hatást tud gyakorolni a nézőre.
Lemony Snicket – A balszerencse áradása (2004)
Az, hogy gyerekfilmben tetoválás tűnik fel – nem szokványos eljárás. De a Lemony Snicket messze nem egy szokványos gyerekfilm. Ez a film ugyanis nem tündérmese, nem is a Nanny McPhee filmek bájosan hibbant világa köszön benne vissza. Humora egyedi, groteszk, mégis nagyon szerethető, ahogy a három árva sorsra jutott gyerekszereplő is. Nem is beszélve a felnőtt szereposztásról, melynek élén Meryl Streep mellett a remek formában lévő Jim Carreyt is ott találjuk. A film látványvilága pedig ritka tökéllyel forr egységbe, kezdve a berendezési tárgyakkal a ruhákon át egészen a gonosz gróf lábán is feltűnő (majd onnan eltűnő) tetovált jelig, mely a szomorkás-vidám mesébe beleszőtt krimiszál szempontjából válik fontossá.
Eastern Promises – Gyilkos ígéretek (2007)
A mondásnak, mi szerint az ember nem tud a bőréből kibújni, az orosz alvilágban különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak. A ruszki börtöntetkókról nem véletlenül adnak ki képes albumokat vagy készítenek a témáról dokumentumfilmet: ebben a közegben minden bűn, vágy, hit rávarródik a bűnözőre – nem ritka az egész testet befedő gazdagon illusztrált Curriculum Vitae. Sikerek, ballépések és a szakmai előrelépések egyaránt leolvashatók ezekről az ábrákról.
David Cronenberg filmje a londoni orosz maffia köreibe enged betekintést, és a feszültséggel teli sztoriszál úgy csavarodik, hogy egy tetoválásnak is komoly dramaturgiai szerep jut. Viggo Mortensen játéka önmagában is figyelemre méltó, de itt még azt is megcsodálhatjuk, hogyan áll neki a tetovált rangjelzés – ami majdnem a vesztét okozza…
