Léphaft Pál grafikája
Széchenyi Istvántól sokat idézett gondolat: egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. E mondat nem csupán szlogen, vonzó jelszó, hanem útmutató is. Energiaválság, gazdasági válság – a különféle válságok idején az emberi tőke az egyetlen, ami hitelminősítők, árfolyamok nélkül is kamatoztatható, a kreatív szellem mindig megtalálja az előrevezető utat. Ám a szellem igazán csak megfelelő körülmények között termékeny.
A hagyomány szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon tisztázta papírra a Himnuszt. Két évvel később elevenítette föl Széchenyi István a Magyar Tudományos Akadémia ideáját. A reformkor irodalma, képzőművészete, zenéje, mint szellemet megtermékenyítő erő: túl a politikai vagy közgazdasági olvasaton, talán nem túlzás állítani, hogy a reformkor kultúrája is feltétele volt a polgárosodásnak és iparosodásnak.
A Nemzeti Színház kapuja 1837-ben nyílt meg. Ebben az évben kezdték el építeni a Magyar Nemzeti Múzeumot. Intézmények, amelyek hatottak, hatnak ma is. S bár a Nemzeti Színház épületét többször lebontották, a nemzeti akarat – sok nehéz időszak után – újraépítette. Év végén újabb „kortárs” öröm lehet az Erkel újranyitása: dózer helyett népopera, szélesre kitárt kapu.
Történelmi tanulság: van, ami sosem épül újra, ha lebontják. Ami nemcsak önmagában való értékét tekintve veszteség: hiányzik az elmékből, szívekből is. Megszorítások idején pedig nem csak egyéni érdekek sérülhetnek, a kultúra terének csökkenésével a jövő lehetőségei is szűkülnek. Igaz, intézményeken túl mindig születnek új, értékes kezdeményezések, csak néha túl sok idő telik el anélkül, hogy levegőhöz juthatnának.
Ma sokféle indulat, sokféle szándék ütközik kulturális életünkben, a megszorítások érintik a színházakat, közgyűjteményeket, zenekarokat, sőt, magát az Operaházat is. Az indulat jelzi a bajt, a felelősségérzetet is. A szándék a haladó gondolatot, az önös érdeket is. Mind emögött sokféle kényszer is felfedezhető, ami lehet magyarázat, kifogás is. Törékeny helyzet.
