Az eseményt nagy érdeklődés kísérte. A termek szinte zsúfolásig megteltek a helyi közélet és kultúra jeles képviselőivel, művészettörténészekkel, múzeumi szakemberekkel, diákokkal, akik mindannyian kíváncsiak voltak a változásra.
A két hónapig tartó és 5,1 millió forintba kerülő munkálatok keretében átfestették a falakat, mázoltak, felcsiszolták és lelakkozták a parkettát, valamint korszerűsítették a világítási rendszert. A kiállítás a falak vöröses, okkeres árnyalatának köszönhetően látványosabb lett, a tárlat hangulatához illő új megvilágítás pedig kiemeli, „tüzesebbé teszi” a képeket.
Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztályának vezetője a rekonstrukció szükségességét korábban azzal indokolta az MTI-nek, hogy ehhez hasonlóra utoljára két évtizeddel ezelőtt volt mód, a múzeum pedig továbbra is méltó körülmények között szeretné őrizni a műkincseket, páratlan élményt nyújtva a látogatóknak, akikből az elmúlt húsz évben egymilliót fogadtak.
A feladatok elvégzéséhez jó alkalmat adott, hogy az alkotások nagy részét kölcsönadták a szegedi és szentesi Csontváry-kiállítás megrendezéséhez, így a múzeumot ideiglenesen bezárták. A kivitelezés révén lehetőség kínálkozott a tárlat anyagának átrendezésére is, arra, hogy másként értelmezzék a képek közötti kapcsolatokat és megpróbáljanak új összefüggéseket bemutatni.
A megnyitón Bertók László Kossuth-díjas költő elmondta Villanyvilágított fák Jajcéban című költeményét. Versének keletkezésével kapcsolatban utalt arra, hogy lenyűgözte Csontváry költőisége, monumentalitása, zsenialitása.
Pécsen az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején, egy új lakásba költözése után vásárolta meg Csontváry Villanyvilágított fák Jajcéban című festményének reprodukcióját, amely egy Rippl-Rónai-önarcképpel és egy Egry József-alkotással együtt szobája falát díszítette.
Csontváry születésének 120. évfordulója és a múzeum megnyitása alkalmából a Jelenkor folyóirat a festőnek szentelte 1973 szeptemberi számát. Ebbe számos ismert alkotó publikált Csontváry ihlette verseket, tanulmányokat. Ő témául annak ellenére választotta a Villanyvilágított fák Jajcéban című festményt, hogy a mű nem Pécsen volt kiállítva.