Az említett film elején 5 perces nyitójelenet lesz majd látható, ami erősen stilizált formában mutatja be az ifjú Hófehérke hányatott gyerekkorát. Hatan dolgoztak az animáció elkészítésén, ami elég meglepőnek tűnhet a 3D-s effektek előállítására szakosodott szakemberseregek korában, de itt éppen az volt a cél, hogy a hagyományos 2D-alapú erényeivel vegyítsék a látványt. Ezért is örült a felkérésnek Zsolt – aki másodmagával Photoshopban festette meg a filmecske háttereit –, ez a megközelítés szerinte sokkal nagyobb kreativitást igényel. – Nem lehet elbújni a technika mögé – mondja.
Beszélgetésünk első kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy éppen min dolgozik, fakó hangon azt válaszolta: az adóbevallásomon. Ami a szigetországban online zajlik, hősünk viszont valószínűleg tényleg örülne, ha a procedúra söralátéteken folyna, mivel a számlákat például, amiket a megrendelőinek szokott adni, rendszeresen kis illusztrációkkal és képregényekkel teszi egyedivé. A szinte közhellyé koptatott állítást, hogy a brit főváros a kreatív ipar egyik legfontosabb központja, Zsolt karrierje meggyőzően igazolja.
Eredetileg faipari mérnöknek tanult Sopronban. Dolgozott krupiéként egy budapesti kaszinóban, majd szolgált az A38 koncerthajón. Egy ideje viszont már Londonban él és dolgozik, ahol neves színházi produkciók háttereit animálja, és rövidfilmek elkészítésében működik közre. Esetében az egyik legcélravezetőbb döntésnek valószínűleg az bizonyult, amikor – jó pár év látványtervezői tapasztalattal a háta mögött – néhány éve ismét visszaült az iskolapadba. A szigetország egyik legelismertebb szakmai képzésének, a National Film and Television School (NFTS) hallgatójaként rövid idő leforgása alatt olyan szakmai portfólióval lépett ki a munkaerőpiacra, ami másoknak hosszú évek kemény munkájával jön csak össze. Az iskolai falai között ugyanis valódi stúdiókörülményeket biztosítanak, és tényleges filmtervek megvalósítását várják el. Nagy előnye még a képzésnek, hogy a hagyományos filmtrükkökkel is megismertetik a hallgatókat – a levágott végtagok és a kieső látószervek témájában komoly alaptudásra lehetett itt szert tenni. Zsolt például szívesen emlékszik vissza a maszkkészítés-kurzus végén elkészített jelenetre, amikor azt az igen hatásos pillanatot sikerült megkoreografálnia, ahogy egy éhes zombi dugóhúzót állít a szemgolyójába, majd a látóidegen keresztül az agyvelejét is kirántja egy szakszerű mozdulattal. Olvasóink mindenesetre ne próbálják ki otthon...
Az iskola biztosította lehetőségeknek köszönhető az is, hogy a magyar animátor megtapasztalhatta, hogyan is működik a gyakorlatban egy „digitális ministúdió”. Hat fős stábjukkal arról készítettek rövidfilmet, ahogy – természetesen csak virtuálisan – betörnek az akkoriban megnyitott svájci részecskegyorsítóba, amit vízi csúszdává alakítanak. Akik szeretik, ha a filmek végén megmenekül Földünk, csalódni fognak az alkotásban: hősünk egyedül marad a világűrben a balul sikerült csúszás után – a filmet egyébként azok az aggódó hangok ihlették, melyek még bolygónk elpusztulását sem tartottak kizártnak a gépezet üzembe helyezésének hatására.
– Mindig megpróbáltam elkerülni a megaprodukciókat – mondja Zsolt, és hozzáteszi, ennek alapvetően az az oka, hogy egyrészt a több száz főt megmozgató munkák során az „egyéni output” nem igazán kap teret, másrészt ezekben a munkákban szinte kizárólag a látványos, de felejthető effektek megvalósítására nyílik lehetőség. Létezik szerinte egy elvárás, mi szerint a vizuális effekt akkor jó, ha minden egyes képkockát végignézve sem lehet hibákat kiszúrni. Az ő megközelítésében ezzel szemben az ötletnek kéne vezérelnie a filmkészítést. Ezért is fordult a kissé háttérbe szorított 2D és 2 és fél D irányába. Még az iskolában készítették el az északi élőlények szerelmi életét sajátos megközelítésben tálaló Cooked című animációs filmet, ahol az volt az egyik legfontosabb vizuális célkitűzés, hogy sikerüljön 3D technikával nem 3D hatású – vagyis nem a Pixar-filmek esztétikáját kopírozó – animációt készíteni. A vállalkozás sikerét mutatja, hogy a film Cannes-ig jutott, ami nagy szó, még ha maga Zsolt nem is őriz túlságosan meghatározó emlékeket a filmes rongyrázásról. – Unalmas volt – intézi el ennyivel.
A professzionális megközelítés igazi próbáját a Fifty Nine Productions nevű stúdióval való közös munka jelentette. A cég elsősorban musicalek számára készít vetített háttereket, ritkábban előtereket is. Ennek során nem csak az elvárás, hogy a dizájn ütős legyen, az animáció pedig hozzájáruljon a cselekményhez, hanem az is, hogy a látványos háttér ne vonja el túlságosan a néző figyelmét. Zsolt először a Nyomorultak című darab háttereit festette meg, és rögtön szép számú közönség csodálhatta a végeredményt, hiszen a produkciót a hatvanezer férőhelyes londoni O2 arénában mutatták be. A következő nagy dobást a War Horse néven futó nagy sikerű előadás jelentette. Az eredetileg a National Theatre színpadán futó darab – immár túl az ezredik előadáson – egy fiúról szól, akinek a lovát bevonultatja a hadsereg az első világháború idején. A ló fiatal gazdája maga is jelentkezik a frontra, hogy ismét találkozhasson kedvenc háziállatával. A Londonban nagy sikerrel játszott War Horse nemrég átkerült New Yorkba, és a Metropolitan Operában bemutatott verzió megújult látványvilágában már Zsolt is közreműködött. Naplórészletek, évszámok és a háború poklát bemutató illusztrációk éppúgy szerepet kaptak ebben a vizuális háttérfestésben, mint az egyes jeleneteket átkötő animációk.
Zsolt töretlen kísérletezőkedvét mi sem példázza jobban, hogy tagja egy olyan alkotóközösségnek is, ami a résztvevői hozzáállást igyekszik elősegíteni a közösség életét meghatározó döntések kapcsán. A People Speak címszó alatt futó projektek lényege az irányított vita. A Who wants to be...? néven megvalósuló kísérlet során például arra próbálnak rábírni 200 embert, hogy közösen jussanak döntésre 2000 Euro elköltéséről. Itt a moderátornak az az elsőrendű feladata, stimulálja a résztvevők képzeletét, de közben ne is befolyásolja őket. Saját meghatározása szerint ebben Zsolt „vizuális motorként” vesz rész, vagyis a show-szerűen lefolytatott vita közben 3 perc időlimittel hoz létre a bedobott ötletek alapján olyan grafikákat, amik esetleg további gondolkodásra serkentik a jelenlevőket. Zsolt a moderátori székbe is beül időnként, amikor Talkaoke néven futó látványos vitashowt rendezik meg. A látványos vizuális- és hangeffektekkel feltupírozott kerekasztalhoz különféle témák kapcsán ültetnek le egymással vadidegen embereket. Ez sem kisebb siker, mint Hollywoodba bedolgozni.
